A sikeres honfoglalás után, az országon való törzsi osztozkodást követően ismét megnövekedett a 10. században a törzsi fejedelmek hatalma, mint ahogy Bíborbanszületett Konstantin művében (948-952) ez tükröződik. A hetedhét ország tehát olyan Magyarországot jelent, amelynek központi hatalma már felépült, és a részfejedelmek csak hetedet, hetedrészt kormányoznak benne, de a központi hatalom még nem olyan erős és nem olyan régi, hogy az egykori hétmagyarból, hétországból ötvöződöttség már nem jelentene semmit a hatalomban, a hovatartozásban, a tudatban és az emlékezetben. A hetedhét ország képzete, fogalma megszülethetett a levédiai és etelközi magyar törzsszövetségi hazában, s talán az üveghegy kifejezés is, mely a Keleti-Kárpátok jeges ormaira vonatkozhatott. A honfoglalás után a hetedhét ország áttevődött a Kárpát-medencére és kitöltötte azt, sőt az Enns folyóig nyúlt. A hetedhét országhoz és az üveghegyhez (most már Alpok hozzájárult az Óperencia (Ennsen túl fekvő Európa) és az Óperenciás-tenger (Atlanti-óceán). Így alakult ki legrégebbi meséinknek kezdő formulája, melyet történeti adatokkal és logikailag igazolhatunk.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.