Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I.

Előszó

FELEJTÉSRE ÍTÉLVE?
Magyarországon hosszú évszázadokon át nem állítottak bíróság elé, és ítéltek börtönbüntetésre annyi papot, szerzetest, mint az elmúlt ötven esztendő folyamán.Vajon honnan ez a szokatlanul élénk bűnözőkedv? Mindannyian gonosztevők lettek volna? S ha igen, miért éppen a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában vetemedtek tömeges bűnözésre Isten szolgái? Vagy lehetséges, hogy talán nem is őket, hanem üldözőiket kellett volna a vádlottak padjára ültetni?
Napjainkban egyre kevesebben tesznek föl ezekhez hasonló kérdéseket. Kit érdekel manapság a szenvedéssel, megaláztatással teli évtizedek története? Ki emlékszik a titokban tartott egyházi esküvőkre, a magánlakásokban megszervezett keresztelőkre, a felemásan rendezett egyházi temetésekre? Mindezekről lassacskán megfeledkezünk, s ezzel együtt azokról is, akik ebben a sötét korban sorstársaink, szövetségeseink voltak a hatalom megtévesztésében, s akik nemcsak bátorítottak, segítettek bennünket hitünk megőrzésében, de ezért a segítségért sokszor drága árat fizettek.
És kinek jut ma már eszébe, hogy mindaz, amit annak idején csak egymás között suttogtunk, ők azt nyíltan hirdették, figyelmeztetve bennünket mindazon veszedelmekre, amelyek aztán rendre el is értek bennünket? Ki emlegeti manapság azokat a papokat és szerzeteseket, akik a nácizmusról, kommunizmusról már az elején megjövendölték mindazt, amit most utólag tudományos értekezésekben a fölfedezés büszkeségével elemeznek szerzőik. Úgy tűnik, a próféták évszázadai óta nem sokat változtunk: ma sem szívesen emlegetjük azoknak az igazát, előrelátó bölcsességét, akiknek korábban nemigen hallgattunk tanácsaikra - s bizony rajtavesztettünk.
Bátran kimondott szavaikért legtöbbjük súlyos kockázatot vállalt magára. Szenvedéstörténetük feltárásával és megismertetésével tudatosítani szeretnénk a mai hívőben, hogy az egyház, amelyhez tartozik, a letűnt diktatúrákban nem az elvtelen megalkuvók, a hatalomhoz dörgölődzők soraiban tolongott. Számos papja, szerzetese vállalta a népszerűtlen különállást, és volt bátorsága sokszor magányosan, társtalanul kimondani a nemet a napról napra növekvő igazságtalanságra, embertelenségre, erkölcstelenségre. S tették ezt akkor, amikor körülöttük sokan igent mondtak bűnre igazságtalanságra, jogtalanságra, embertelenségre, erkölcstelenségre. Vagy ha történetesen szégyellték kimondani azt a igent, tétlenek maradtak akkor, amikor a rájuk bízottakat kiforgatták mindenükből. Még a hit és a vallás vigaszától, a templom menedékétől is megfosztották őket. Vissza