A romániai magyar könyvkiadás 1944 utáni szakaszának, a Kós Károly-i hagyományt továbbvivő Tóth Samu halála (1967) után, két meghatározó szaktekintélye volt: Deák Ferenc könyvgrafikus és Bálint Lajos műszaki szerkesztő. Kettőjük termékeny együttműködésének eredményeként egy új hagyomány i teremtődött, amelyet a Kriteron Könyvkiadó neve fémjelzett, s amely hagyomány az 1989-es változást követően, részben az ő további termékeny együttműködése révén (az Erdélyi református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Nyomdáján keresztül), részben e hagyományt mértéknek tekintő új erdélyi magyar könyvkiadók könyveiben tovább élt. A könyv első része (Könyves sors - könyves hivatás) gerincét egy Bartha Katalin Ágnes által 2018-ban készített nagyinterjú képezi, amelyben Bálint Lajos egész életét és a Kriterion-korszakot megelőző könyves pályát tekintik át. Ezt egészíti ki a Somogyi Botond által késztett másik, 2020-ban készült interjú, amely - az előzőt időben folytatva és kiegészítve a Misztótfalusiban töltött évek állnak a beszélgetés központjában. A könyv második részében (Kéziratokról, könyvekről, szerkesztésről) Bálint Lajos szakmai írásait kapja az olvasó: egy rövidebb vázlat és egy könyvkritika után azt a nagyobb műhelymunkát, amelyben sok évtizedes tapasztalat alapján a könyv műszaki szerkesztésének alapismereteit foglalja össze, gondolva nem csak a könyvcsinálással szakmai szinte találkozó könyvtervezőkre, korrektorokra, hanem a szerzőkre is, akik szövegeiket legtöbb esetben már számítógépes formában adják át a kiadónak, s akik, ezeknek az ismereteknek a birtokában nagy mértékben megkönnyíthetik a leendő könyv tervezőjének, műszaki szerkesztőjének a munkáját. A harmadik részben (Aki a könyveknek él) a Bálint Lajos munkásságát méltató cikkek, a szakmai kitüntetéskor (EMKE életműdíj, Kriterion-koszorú, a Misztótalusi Kis Miklós Nyomda szakmai díja) elhangzott laudációk olvashatók. Végül (A végső búcsú órájában) Egyed Péternek a Házsongárdi temetőben elhangzott búcsúbeszéde, Demény Péter, Mózes Attila és Somogyi Botond búcsúzó írása zárja a könyv szöveges részét. A kötetet a szövegbe iktatott díjak, diplomák, kézírásos köszöntők után, Bálint Lajos életpályáját követve tagolódó gazdag (közel 50 képet tartalmazó) képanyag egészíti ki: a székelydályai családról, a középiskolás diákévekről, a Kriterion munkaközösségében, illetve a Misztótfals Kis Miklós Nyomdában eltöltött évekről, végül az egykori osztálytársakkal szervezett későbbi érettségi találkozók alkalmairól.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.