Előszó
Háborog a világ, mint a forgó örvény,
A gonoszság egyre a jó ellen törvén.
A nyugtalan ember mindig ujat keres,
Lerontja még azt is, a mi jó és helyes.
A mivel bir, sohasem tekinti jónak:
Ha ma czélját éri,megunja azt holnap.
Példák erre nálunk azon vak magyarok,
Kiket megverselni itten nem akarok,
Kik annyira viszik már a szabadságot,
Hogy olyat a világ soha még nem látott;
Megengednek mindent, a mi nekik tetszik,
Szenvedjen bár érte az igazság és hit.
Azt, mi lábon állott, fejére állitják,
A fundamentomból kiszedik a sziklát.
Kitépik a rózsát s fehér liliomot,
Hogy teremjen a kert egyedül csak gyomot.
Sőt, hogy ne mondhassák, hogy minden nincs nálok,
És meghódíthassák széles e világot:
Átveszik már nemzet bugyogóját frakkját,
A kürtő-kalapot is fejökre rakják.
Idegent majmolva fennen kiabálják:
Rongáljuk ha lehet, Istennek országát,
A német már tette, mi maradjunk hátra?
Nekünk sincs szükségünk a szent házasságra!
Irjuk a törvénybe, hogy az már nem szentség,
Legyen csak kontraktus, ne oltárnál kössék.
Alkudjunk a lyányra úgy, mint földre, házra,
Kölcsön felvett pénzre, vagy egyéb jószágra.
Kössünk házasságot a község házánál,
Miért térdepelnénk ezért az oltárnál?
Beirja a jegyző, hogy ki lesz a párunk,
Ismét ide jövünk, ha tetszik elválunk.
Legyen szabad zsidót vagy bárkit elvennünk,
Ilyen egyenlőség, szabadság kell nekünk."...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal