Hetvenöt év - száz aranyérem (minikönyv) (számozott)/Hetvenöt év - száz aranyérem (minikönyv) (számozott)

Előszó

Örömmel teszek eleget a szerzők felkérésének, hogy előszót írjak a könyvükhöz, amely a magyar asztalitenisz sport dicső történetének a fejezeteit örökíti meg.
Én magam szinte az egész életemet ebben a sportágban töltöttem el, így láthattam alakulását, fejlődését. Először 1933-ban az ausztriai Badenben vettem részt világbajnokságon, s akkor még mint aktív versenyző, aki elragadtatással figyelte Barna Viktornak és nagyszerű társainak a játékát, sikereit. A második világháború után, 1947-ben a párizsi világbajnokságra már mint a Wales Asztalitenisz Szövetség elnöke utaztam. És nekem ez a részvétel kétszeresen is emlékezetes marad. Megcsodálhattam a magyarok új, ragyogó világbajnokságokat nyert játékosait: engem pedig először választottak be a nemzetközi szövetség elnökségébe.
Bevallom, mindig lenyűgözött, hogy egy olyan kis ország, amilyen Magyarország, kisebb-nagyobb hullámvölgyek után, de mindig ott tudott lenni a legjobbak között. És ma is így van, amikor az asztalitenisz sport, az egyik legnagyobb valamennyi versenyág között, s világbajnoksága a legkiemelkedőbb események közé tartozik.
Büszkék lehetnek játékosaikra, akik nagyszerű sportemberek és szövetségükre, amely kitűnően működik, s vezetőik a nemzetközi szervezetekben is fontos szerepet töltenek be.
A magyar asztalitenisznek nemcsak sikerekben gazdag múltja, hanem jelene és jövője is van.
H. Roy Evans,
a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke Vissza