Hídszakadás

Fülszöveg

Ki ne emlékeznék vissza az 1945-ös évnek azokra a télbeforduló, izgalmas napjaira, amikor verseny folyt a Szabadság-híd építői és a korai rossz idő között? S a hírre, hogy a jég elsodorta a hajóhidat? S a néhány hétre, mely alatt Pest és Buda jóformán egymástól elszakadva éltek? Ha volt valaha könyv, melyben egy város kollektív élménye azon frissiben műalkotássá vált, Sőtér Hídszakadás-a az. A regény a Calvin-téren kezdődik, az utolsó percben Budára menekülő tömeg látomásos erővel ábrázolt pánikjának közepén. A regény hősét, Lakó Zoltánt azonban nem a város munkaláza és kollektív, feszült várakozása sodorja magával, hanem egyre betegesebbé váló nosztalgiája a múlt felé. Pesti barátnőjétől visszamenekül Budára, már-már elhagyott feleségéhez, hogy együtt, az elszakítottság mesterségesen időnkívüli légkörében átadják magukat ábrándjaiknak és megtalálják az "átjárót" szűklátókörű, de emlékektől aranyozott, úrias múltjuk felé. Végül már a meddő gőg görcsében élő feleség se tudja követni férje őrületét s a múlt ámokfutója egy várbeli ház pincelabirintusaiban megöli a gyanakvó, volt nyilas házmesternét, s azután maga is pincében bolyongva leli halálát. Sőtér a fiatalabb elbeszélőnemzedék kiemelkedő alakja. A város felejthetetlen képei s a múlt betegei kapnak művészi alakot új regényében, mely a valóságnak és jelképnek egyaránt tündöklő első híd új, tavaszi életének diadalával végződik. Vissza