História 1979-1983 január-december/História plusz

Fülszöveg

Kössöntjük as olvasót^
aki a „HISTÓRIA" első számát kézbeveszi. Régen készültek már a hazai történészek, hogy széles közönséghez szóló folyóiratot bocsássanak útjára, melynek hasábjain közérthető módon adják elő felfogásukat az egyetemes és a nemzeti múlt történéseiről, összefüggéséről. Nem szólva a felszabadulás előtti kezdeményezésekről, a Történelmi Társulat már az 1950-es években, majd utána több alkalommal kívánta — ugyanezzel a címmel: HISTÓRIA — az akadémiai kereteket áttörő közlöny megindítását. Visszapillantva ezekre a kezdeményezésekre, azt kell mondanunk, nagyon is a mához hasonló tudatos törekvés hajtotta azokat.
Mindannyiunkban, történészekben él a belső meggyőződés, hogy tudományágunk soha nem zárkózhat el a társadalomhozszólástól. A kutató, míg témájának sokfelé futó szálait felfejti, levéltárakban, könyvtárakban tölti ideje nagy részét. Ez alakította ki azt, a magát hosszú ideig tartó elképzelést, hogy a történész világtól visszavonult, magát csak a poros... Tovább

Fülszöveg

Kössöntjük as olvasót^
aki a „HISTÓRIA" első számát kézbeveszi. Régen készültek már a hazai történészek, hogy széles közönséghez szóló folyóiratot bocsássanak útjára, melynek hasábjain közérthető módon adják elő felfogásukat az egyetemes és a nemzeti múlt történéseiről, összefüggéséről. Nem szólva a felszabadulás előtti kezdeményezésekről, a Történelmi Társulat már az 1950-es években, majd utána több alkalommal kívánta — ugyanezzel a címmel: HISTÓRIA — az akadémiai kereteket áttörő közlöny megindítását. Visszapillantva ezekre a kezdeményezésekre, azt kell mondanunk, nagyon is a mához hasonló tudatos törekvés hajtotta azokat.
Mindannyiunkban, történészekben él a belső meggyőződés, hogy tudományágunk soha nem zárkózhat el a társadalomhozszólástól. A kutató, míg témájának sokfelé futó szálait felfejti, levéltárakban, könyvtárakban tölti ideje nagy részét. Ez alakította ki azt, a magát hosszú ideig tartó elképzelést, hogy a történész világtól visszavonult, magát csak a poros levéltári polcokon, aktákban, könyvekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt ez így. Az ókori auctorok munkái, méginkább a középkori krónikások feljegyzései nem mérhetően szűkebb körben váltak a maguk korában ismertekké, mint a tömegkultúra a könyvnyomtatás, a többézer példányos kiadványok korában élő modern történetíró könyvei. Mégis: amazok munkásságát ugyanúgy a jelenükhöz szólás igénye hajtotta, mint a maiakét. Az embert történelmében szükségszerűen mindig önmaga, cselekedetei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény élteti a történetírást, egyidejűleg az irodalmi műfajok többikével. S ennek az igénynek felismerése mozdítja a történetírót, hogy a búvárlásaiból leszűrt következtetéseit, mintegy tanulságként a társadalomnak továbbadja. Századunkban, amikor a tudományok soha nem látott szakosodása, szakágazatokra bomlása végbemegy, amikor kutatóintézetek, akadémiák, egyetemek nemzetenként sok-ssk ezer tudományos szakértőt foglalkoztatnak, fokozatosan jelentkezik a veszély: az így specializálódott résztudományok elszakadnak a szélesebb közönségtől. Szakfolyóirataik kis példányszámban jelennék meg. előadásaikat csak a többi specialistának tartják, nyelvezetük lassan csak egymás között érthető.
A társadalomtudományok számára ez az éltető közeg elvesztését jelentheti. Amennyiben a jelen helyzetet történetileg feltáró tudomány. a történettudomány és a társadalom szerves kapcsolata megszakad. tudományunk létjogosultsága lesz megkérdőjelezhető . . .
A marxista történész méginkább érzi ennek súlyát. Látja, hogy a társadalom önmagáról gondolkodásának népünk önismeretének alapfeltétele a múlt valósághű, tudományos alapozottságú megismerése. Megmutatni abban az élet sokszínűségét, egyszerű iparosok. parasztok, értelmiségiek mindennapi termelőmunkájának természet- és társadalomformálását ugyanúgy, mint az emberi történelmet végigkísérő kevésbé felemelő jelenségeket. A mindenkori jelen társadalmának „egészsége" múlik azon, hogy van-e elég ereje a társadalmi és politikái harcok ütközéseinek, belső ellenimondásainak bemutatására, ösztökélik-e a történészt, hogy őszintén tárja fel következtetéseit jelenünk számára. Ahogy a történettudomány nem élhet a társadalmi közgondolkodástól elzártan, úgy a társadalom sem létezhet saját történetének beható ismerete nélkül
E kölcsönös igény felismerése szülte a széles közönséghez forduló történeti folyóirat eszméjét, s ennek szem előtt tartása vezeti a szerkesetöket, a munkatársakat is. Vissza