Előszó
1. fejezet
Szabad madár
Villámcsapásként cikázott át az agyamon a szédülés, ülő helyzetben is ösztönösen az asztal sarkai felé kaptam. Befelé figyelve, dermedten vártam, hogy a fergeteg magával...
Tovább
Előszó
1. fejezet
Szabad madár
Villámcsapásként cikázott át az agyamon a szédülés, ülő helyzetben is ösztönösen az asztal sarkai felé kaptam. Befelé figyelve, dermedten vártam, hogy a fergeteg magával ragad-e teljesen, vagy ennyi volt, egy ijesztő figyelmeztetés? Pár perc múlva óvatosan kinyitottam a szemem. Jobb oldalon elmosódott a látásom.
- Hozd ide, légyszi, a... azt a gépet ami... - A karomra mutogattam. - A barna szekrényben van, alul.
A fülemben dübörgött a szívem. Férjem aggódva kérdezgetett, de nem találtam a szavakat. Sötét, mély kútban kotorásztam, reménytelenül. Nem jutott eszembe még az sem, hogy hívják az utcát, ahol lakom.
Egy óra elteltével már a közeli olasz kisváros sürgősségi folyosóján ülünk várva a koponya CT eredményére. Tisztaság, nyugalom vesz körül.
- Nem izzik a levegő, mint a pesti kórházakban - jegyzi meg a férjem.
Én lehunyt szemmel, előre görnyedve kapaszkodom a székbe.
Ma érkeztünk vissza Magyarországról, ahol beteljesedett, amiért két éve fáradoztunk. Az Olaszországba költözés gyakorlatias és hivatalos részei is lezárultak, immár a magyar lakcímkártyánkon a külföldi cím bejegyzés olvasható.
Vajon mi lesz most velem? Megérte mindez?
Vissza