Szent István

Előszó

Magyarország népe egy esztendőn által jubileumot ült, hódolt és ünnepelt. Emlékét idéztük Szent István királynak, az apostolnak és egyházszervezőnek, a népművelőnek és nemzetnevelőnek, az egységteremtőnek és nemzetformálónak, a törvényszerzőnek és államrendezőnek, az országépítőnek és honvédelmezőnek, az igaz bírónak és győzelmes hadvezérnek, vármegyék és városok alapítójának, új magyar életformák bevezetőjének és nagy nemzeti célok kijelölőjének, nemzetpolitikánk megalapozójának s a magyar gondolat és a haladáseszme megtestesítőjének.
Nevét és érdemét törvénybeiktattuk. Napját az egész nemzet ünnepévé avattuk. Elzarándokoltunk szentkoronájához. Szentjobbját az országban körülhordoztuk. Királykoronázó és királytemető székesfehérvári bazilikáját felásattuk; koporsóját a romok közé visszahelyeztük. Esztergomi fejedelmi házát megkerestük, véreinek ráépített pompás palotáját helyreállítottuk. Hitet és buzdítást lehelő képmását, erőt-akaratot sugárzó alakját ihletett művészek kőbe faragták és ércbe öntötték, falra festették és vászonra vetették, éremre vésték és bélyegre rajzolták. Lelke érzéseit, vére hullámzását dalba, költeménybe, zenébe foglalták. Szorgalmas kutatók új fényt derítettek élete és működése sok kis részletére. Hivatott tudósok újramérlegelték egyéniségének történeti súlyát, eszméi tartalmát, a szentistváni gondolat igazi értelmét és jelentőségét. Költők és művészek, írók és szónokok, tudósok és államférfiak, bölcselők és történetvizsgálók, papok és katonák, jogászok és gazdák versengve méltatták nagyságát, szerepét, történeti hivatását. Az egyház és állam, törvényhozás és kormány, vármegyék és városok, hatóságok és testületek, társadalmi egyesületek és tudományos társulatok vetélkedtek, melyik tudná szebben kifejezni nemzetünk háláját s egyre csak növekvő mélységes hódolatát. Vissza