César Birotteau

Előszó

Részlet a könyvből:

César fénykora.

Téli éjszakákon a Saint-Honoré-utcában alig szűnik meg egy percre a lárma : a színházból s mulatságokból hazatérő kocsik zaját átveszik a vásárcsarnokba igyekvő zölséges szekerek. Éfjél után egy órakor legerősebb a párisi utcai élet nagy szimfóniájának ez orgonazúgása s ezidőtájt César Birotteau, - Venometéri illatszerkereskedő - neje rettentő álomból riadt fel. Az illatszeresné megkétszereződve látta magát : rongyokba burkolt koldusasszonynak, ki ráncos, kiaszott kézzel nyomta le saját boltajtójának kilincsét, alamizsnát kérve sajátmagától, ki ugyanakkor az iroda karosszékében ült s egyszerre hallotta saját hangját a boltajtóban s az irodában is. Alvó férje felé nyúlt, de hűlt helyét találta a mellette levő ágyban. Félelme ekkor oly heves lett, hogy megmerevedett nykát nem tudta mozdtani, torka kiszáradt, hangja elfúlt, mereven ült, mintha ágyához szögezték volna, szemei megnagyobbodtak s kidülledtek, haja fájdalmasan összekúszálódott, füle megtelt különös hangokkal, szívét görcs markolta s hevesen dobogott s égül forró izzadtság s hideg verejték ver ki a hálófülkében, melynek mindkét ajtószeránya tárva volt.
A félelem félig beteges érzés, mely oly hevesen szorongatja az emberi gépezetet, hogy annak minden ereje felfokozódik vagy megsemmisül. A fiziológia számára e tünemény sokáig meglepetés volt, mely szabályait felforgatta s feltevéseit megzavarta. Pedig alapjában véve a félelem nem egyéb belső villámcsapásnál, mely azonba, mint minden villamos jelenség megnyilvánulásaiban különös és szeszélyes. Ez a magyarázat attól a natpól kezdve, hogy a tudósok felismerik az emberi gondolkozásban szereplő villamosság óriási jelentőségét, biztosan általános lesz. Vissza