Hordalék

Előszó

"Fényt minden házba, kenyeret minden spanyol asztalára." A vasútállomás falára mázolt jelszó mintha uralkodott volna a telep életén, órási fekete betűivel. Bár merre nézett az ember, ebbe ütközött bele az első pillantása. A magasban lökhajtásos repülőgép hasította sebesen az eget. Röppályája krétavonalként, hosszában kettéosztotta a teret, s mint a hajók nyomdokvonala, lassan kékbe olvadt.
Antonio káprázó szemmel hajtotta le a fejét, s az első mellékutcán levágott a tengerpart felé. Vasárnap volt, s a viskók előtt elnyúló kavicsos lapályon - mint megannyi gyík - százával pácolódtak a napfényben a semmittevők: sötét képű emberek tutét vagy julepét játszottak, körben letelepedve: ingujjban voltak, a fejükön svájci sapka; aszott öregasszonyok ormótlan újságpapírcsákókkal védekeztek a napfény ellen; félmeztelen, fürge kölykök kergetőztek képzeletbeli revolverekkel a törmelék közt, le, egészen a szennyvízcsatorna széléig.
A barakkok nagyjából egyforma magasak voltak, s a legtöbbjét fehérre meszelték. Némelyik kevély cseréptetővel ékeskedett, szabályos faajtóval és virágcserepekkel, muskátlival, estikével. Hulladékanyagból eszkábáltak össze a legtöbbet; különböző formájú és színű téglából, palából, sőt itt-ott hullámbádog-darabokból. Lakóik a szabad levegőn tereferéltek, ott szundikáltak, dolgoztak és ettek, élvezték a nap melegét. Vissza