Magyar szavak története

Előszó

Kétségtelen, hogy a művelt közönség a nyelvtudomány valamennyi ága közül a szófejtés, az etimológia iránt érdeklődik leginkább. Ezt az élénk érdeklődést érthetővé tehetné már egymagában az a tény is, hogy minden embernek, még a nép csekély műveltségű fiának is, de annál inkább a művelet emberek - hacsak teljes szellemi tunyaságban nem éli napjait - minduntalan feltűnik anyanyelvének egy-egy olyan szava, amelyről tudja ugyan, hogy mit jelent, de amelyen mégis van valami érthetetlen; külső alakjának vagy jelentésének van t. i. valamely olyan sajátságos vonása, amelyet nem tud magának megmagyarázni. Vissza

Fülszöveg

HORGER ANTAL (1872-1946) munkái a 20. századi magyar nyelvészet kiemelkedő alkotásai. A TINTA Könyvkiadó a jelen kötetben az 1924-ben megjelent Magyar szavak története című munkáját adja újból közre. „Huszár. Szinte kiirthatatlan az a mesebeszéd, hogy a huszár név onnan származik, hogy egyikük halálának az ellenségből húsz az ára; vagy onnan, hogy Zsigmond király kora óta a birtokosoknak minden húsz jobbágyuk után egy lovas katonát kellett állítaniok. A huszár szó azonban már Zsigmond kora előtt is előfordul, csakhogy 'rabló' jelentéssel. Pl. egy 1432. évi latin oklevélben: „Contra huzarones et alios nonnullos malefactores" (huszárok és egyéb gonosztevők ellen), és egy 1449. éviben: „Predones aut Huzarij hungari" (magyar rablók vagy huszárok). Huszár szavunk ezen első 'rabló, betyár, szegénylegény' jelentése miatt nem lehet egyéb, mint az ugyanilyen jelentésű régi szerb-horvát húsár, gusar átvétele. Ennek a régibb szerb-horvátban még teljesebb hursár, kursár alakja is van, ennek pedig az ugyancsak 'rabló', különösen 'tengeri rabló' jelentésű olasz corsar, latin cursor, görög kursaris az eredetije. - Hogy rabló népségből katonai csapatokat szerveztek, az a régi időben nem volt ritkaság. Mátyás király ezekből a bátor, elszánt, vakmerő legényekből olyan mintaszerű könnyű lovas csapatokat nevelt, amelyek Európa-szerte híressé tették a huszár nevet."
Vissza