Koinónia

Előszó

Részlet:

"Témánk időszerűségét nemcsak a közelgő pünkösd ünnepe biztosítja, hanem inkább az a tény, hogy keresztyén hitünket és hitből vállalt hivatásunkat a Jézus Krisztus Lelkével közösségben, a Szent Lélek közösségében gyakoroljuk. A Heidelbergi Káté 53. feleletével nemcsak azt valljuk ugyanis, hogy a Szent Lélek „az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten", hanem azt is, hogy „Ő nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velem marad mindörökké". Ily módon tehát nemcsak hivatásunk szűk körében kell szemlélnünk jelenlétét vagy hiányát úgy, ahogyan azt tenni szoktuk, ha az evangélium túláradó bőségével sikerül szolgálni a gyülekezetben vagy éppen szolgálatunk kudarcait mérlegeljük. A Heidelbergi Káté megtanít arra, hogy a Szentháromság Isten harmadik személye mint Krisztus Lelke életünknek minden jelentős döntésében, törekvésében és eredményében, de még kudarcában is velünk van. Eredményeinkben Krisztus jótéteményeit valósítja meg, és tudatára ébreszt annak, hogy önmagunktól képtelenek lennénk bármi jónak a megcselekvésére, ha Ő újjá nem szülne minket. Kudarcainkban viszont úgy vigasztal, hogy az odafelvalókra irányítja tekintetüket, ahogy a Heidelbergi Káté 49. feleletében valljuk Krisztus zálogul küldött Lelkéről, „akinek ereje által nem földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén Istennek jobbján".
Ha pedig túllépünk az individuum szűk körén, és a kijelentés világában figyeljük a Szent Lélekjelenlétét és munkáját, akkor a Gen 1,2 versétől a Jelenések könyvének 22,17 verséig éppen elég bizonyítékot találunk arra nézve, amit Stauffer így mond: " A Lélek mindenségtörténeti valóság."
Vissza