VIII. Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep

Előszó

Tizenöt éves a Sóstói Nemzetközi Alkotótelep. 1970-ben született a gondolat és az igény Szabolcs-Szatmár megyében, hogy a művészek évtizedek óta kedvelt helye, a lírai hangulatú Sóstófürdő és környéke a festők nemzetközi találkozóhelye lehetne. A megyeszékhely, Nyíregyháza is felelősséggel vállalta a fejlett városhoz illő, gondokkal is járó feladatot, hogy a területéhez tartozó nemzetközi művésztelep gazdája, működtetője legyen.
A festő-művésztelepre a szocialista országokból érkező művészeket a megyében élő kollégák, Berecz András, Horváth János, Huszár István, Kerülő Ferenc, Lakatos József, Pál Gyula fogadták. Együtt dolgoztak az alkotótelepen az alapszabályzat szerint, ahány külföldi, annyi Szabolcs-Szatmár megyei. A későbbi években azután a megyéből elszármazott, és az ország más területén élő művészek is bekapcsolódtak a telep munkájába. így alkotott itt Batári László, Diószegi Balázs és Váci András, de már ebben az időben is találhatunk szobrászművészt a meghívottak között, hisz telepi tag volt Papi Lajos, Szurcsik János és Tóth Sándor is.
A nemzetközi alkotótelep Sóstón összességében mégis a Szabolcs-Szatmár megyei és a szocialista országokból érkező festők találkozója volt azzal a kimondott céllal, hogy a résztvevők a művészet eszközeivel is erősítsék a népek közötti barátságot. Meghatódások és vegyes érzések keverednek emlékezetünkben, ha visszagondolunk a festő-művésztelepek zárókiállításaira. Arra, ahogy a látványfestészet akkoriban általánosnak mondható krízise a résztvevők munkáiban is jelentkezett. Ennek a válságnak egyik jellemzője, hogy a látvány visszaadásakor az érzéki konkrét képtől idegen festői prekoncepciók módosítják az ábrázolást. A kapcsolat a festő és a motívum között nem zavartalan. Esetünkben is a modern művészet autonomitásigénye, a tárgytól független festészet lehetősége kísértett.
Vissza