Előszó
Kötetünk A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei címmel indult szegedi konferenciasorozatunk hetedik, 2012. március 29-30-án tartott konferenciájának anyagait tartalmazza. A konferencia két napján összesen 27 előadás hangzott el, ebből 16 jelenik meg ebben a kötetben. A tanulmányok szokás szerint a nyelvtörténeti kutatások igen széles spektrumát ölelik fel, számos új eredménnyel gazdagítva korábbi ismereteinket.
A kötet írásai közül több a grammatikalizáció kérdésével foglalkozik. Dér Csilla Ilona tanulmányában a szakirodalom kritikus áttekintésével azt kívánja megmutatni, hogy a grammatikalizációnak megvannak a maga sajátos vonásai, még ha egyébként nagy variációkat mutat is. Dömötör Adrienne a mondván, az úgymond, a hogy úgy mondjam és az idézőjelben mondom diskurzusjelölőket együttesen tekinti át. Ezek mai funkcióikban vagy történetük bizonyos szakaszában párhuzamba állíthatók egymással. Korábbi részletes elemzéseire támaszkodva kiemeli a funkciók és a lezajlott grammatikalizációs folyamatok hasonlóságait és eltéréseit. Gugán Katalin azt vizsgálja, hogy mennyire feleltethető meg egymásnak a hanti és a magyar igekötők kialakulásának folyamata. Ennek során bemutatja a hanti igekötők szemantikai és formai jellemzőit, majd az igekötők grammatikalizációja kapcsán kitér a változás fokozatosságának kérdésére és az igekötők függetlenségére. Úgy véli, hogy a magyar igekötők nagyobb mondattani függetlensége feltehetően egy másik, az igekötők grammatikalizációjától független változási folyamat eredménye. Schirm Anita a szóval diskurzusjelölő grammatikalizációjának folyamatát és a mai magyar nyelvben való használatát ismerteti. Kutatásai szerint a szóval diskurzusjelölő funkciója nem új keletű, és a szó a történeti és a mai adatok szerint széles használati körrel rendelkezik.
A másik nagyobb témakör a történeti morfológia. Horváth László az összes, többi, némely, csupa utáni számhasználatot vizsgálja a Magyar történeti szövegtár alapján. Mind a négy szó esetén az egyes számú főnévhasználat került túlsúlyba, az összes után a 20. század második felében, a többi, némely, csupa után pedig a 19. század végén, illetőleg a 20. század elején következett be a számhasználati fordulat. E változás oka a magyar mennyiségjelzős szerkezetekben uralkodó egyeztetési tendenciához való igazodás, közeledés lehetett. Kalcsó Gyula a sociativusi toldalék Berrár Jolántól származó eredetmagyarázatát pontosítja. A mindenestül alakon valószínűleg az -st és az -ul/-ül ragok kapcsolódtak össze, a mindenestülfogva pedig mellérendelő összetétel, amelyben a fogva korábbi 'egészen, teljesen'jelentésben szerepel. Németh Miklós a minden alaktani felépítése kapcsán arról értekezik, hogy a minden névmás szintaktikai viselkedése mennyiségjelzős szerkezetekben eltér a nem határozott számnevekétől. Azt vizsgálja, hogy miért nem lesz domináns a többes szám használata a minden után egyetlen nyelvtörténeti korszakban sem. Szentgyörgyi Rudolf az ablativusi határozóragok mikrorendszerének változatait elemzi zempléni, máramarosszigeti és nagyszombati-szilincsi boszorkányperek alapján. A rendszerek leíró bemutatása mellett nyelvjárás-történeti, társadalomnyelvészeti szempontokat is figyelembe vesz. Terbe Erika a feltételes mód használatának változását mutatja be Batthyány Ferencné Svetkovics Katalinnak a 16. század középső harmadából származó leveleiben, és arra mutat rá, hogy a misszilisekben a latin befolyás kevésbé érvényesül, az 1560-as évekre szinte teljesen a magyarosabb forma kerekedik felül. Bizonyos tekintetben e témakörbe sorolható C. Vladár Zsuzsa tanulmánya, amely a magyar helyesírás egyik meghatározó alapelvének, a szóelemző elvnek a kialakulását követi nyomon a 16-17. századi grammatikák alapján.
Vissza 
