A Hosszú, forró nyár Amerikában című kötetben közzétett Kovács Imre írások és levelek mindegyike a szerző írott hagyatékából származik, amelyeket a New York-i Columbia Egyetem Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában őriznek. A hagyaték maga igen tekintélyes terjedelmű, hiszen körülbelül 25.000 tételből áll. Számos kutató, történész, levéltáros vagy politikus fejében megfordult már, hogy az a kép, amely eddig kialakult Kovács Imréről nem nevezhető teljesnek az írott hagyaték ismerete nélkül. Természetesen a Columbia Egyetemen őrzött írások egy része már megjelent különböző publikációk formájában. így az e kötetben szereplő egyik írás is. Nevezetesen a Duke ezredes jelentkezik című kortörténeti írásról van szó, amely az Új Látóhatár folyóirat 1968. évi 6. számában került közlésre. Becslések szerint a hagyaték eddig publikált része nem haladja meg az 50 %-ot. Tehát még bőven akad feldolgozandó és megjelentethető anyag.
Azt hiszem természetes és jogos igény az, hogy Kovács Imre írott...
Tovább
Fülszöveg

Azt hiszem természetes és jogos igény az, hogy Kovács Imre írott hagyatéka hazakerüljön, és itt mindenki számára elérhető módon valamelyik kiemelt hazai könyvtárunkban vagy levéltárunkban kerüljön elhelyezésre. Ez a szándék már Kovács Imre centenáriumi évében, 2013-ban magas szinten kinyilvánításra került. Ez ügyben mint a Kovács Imre Társaság elnöke kapcsolatba léptem a Columbia Egyetemmel. Levélváltásaink során kiderült, hogy a hagyaték fizikai tulajdonjoga az egyetemre szállt. Ennek körülményeit kutatva megtudtam, hogy Kovács Imre végakarata szerint egy általa kijelölt négytagú grémium feladata lett, hogy tételesen vizsgálják át a hagyatékot. A Varga Béla pápai prelátus által vezetett csoport tagjai Varga László, Király Béla és Hamza András voltak. Az egyetem megküldte nekem Király Béla (New Jersey, 1986. január 21. Béla K. Király Professor Emeritus President) levelét, amelyben a hagyatékot a Columbia Egyetemnek adományozza. Azonban az nem ismert, hogy Király Béla milyen felhatalmazás birtokában tette meg ezt a jogi lépést. Kovács Imre közvetlen családtagjai érdeklődésére az egyetem nem zárkózott el attól, hogy akár hazaszállításra vagy közös kezelésbe kerüljön a hagyaték. Egyedüli feltételként az hangzott el, hogy ezt Magyarország részéről magas szintű megkeresés esetén szeretnék megtárgyalni.
Addig a Kovács Imre hagyaték iránt érdeklődők részére a könyvtár személyes felkeresése vagy másolatok szkenneltetése és interneten történő megküldése áll fenn, mint lehetőség.
Kovács András
Ára: 1400 Ft .; « í ?
.jlMÍ
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.