A Déli sark meghódítása

Előszó

Nagytudományú földrajztudósok is szívesen elkalandoznak néha a költészet országába. Ha tudományuk végére jutottak és ha úgy érzik, hogy be van deszkázva előttük a világ, akkor mesemondással kábítják el azt a kínzó érzést, hogy tudományuk elégtelen. Nem prózát használnak erre a célra, vagy éppen verset, hanem mindjárt tollal és hegyes ecsettel festik oda vakmerő kitalálásaikat olyan kézzelfoghatóan és szabatosan, mintha valóságukhoz a leghalványabb kétség sem férne. Élénken színezett térképek azonban mindig könnyebben vésődnek a lélekbe, mint a puszta szó és sokkal makacsabbul állanak ellen az időnek.
Mit ismertek elődeink a keresztény időszámítás elején az emberlakta világból? Az ebben az időben élő görög földrajztudósnak, Strabo-nak térképe úgy ábrázolja a földet, mint valami hosszan elnyúló, szétszaggatott szigetet, amely elnagyolt körvonalakban Dél-Európára, Észak-Afrikára és az Arábiát és Indiát magában foglaló Ázsiára tagozódik. Az egészet a mérhetetlen Atlanti-óceán kék habjai mossák körül. Másfél évszázaddal később már hatalmasan megnőtt a föld észak, kelet és dél felé és az ókor leghíresebb csillagászának és földrajztudósának, az egyiptomi Claudius Ptolemeus-nak világtérképe a második század közepe tájáról még ezenfelül jóval többet ígér. Afrika már messze belenyúlik az Egyenlítőn túl a déli szélesség huszadik fokáig, de nem ékszerűen hatol be nyugaton az Atlanti-óceán és keleten az Indiai-óceán közé, hanem jobbra és balra kiszélesedve. A két vízfelület Afrikán túl nem érintkezik egymással, sőt az Egyenlítőtől délre levő Afrikától egy szárazföld-partvonal vonul át egyenesen keletre India »aranyos félszigeté«-ig. Tapasztalt tengerészek, legtöbbnyire arabok és görögök, ezen csak a markukba nevetnek, ők ezt másként és jobban tudják. Igen megbízható és kipróbált hajózási utazásaik, szigorúan titokban tartott okmányok, amelyek közül néhány mai napig megmaradt, egészen mást mondanak: Afrika keleti partja lent visszahajlik nyugatra és ez a földrész délfelé csúcsosodik ki. Az alexandriai tudós nyilvánvalóan távol állott a praktikus hajózástól. Talán hallott valamit harangozni a nagy Madagaszkár szigetről, amely bizonyára ismeretes volt a tengerészek előtt is; Dél-Afrika keletén tehát valóban akadt szárazföld. Ptolemeus egyébként egy tiszteletreméltó kollégájának, a Krisztus előtti második században élt babilóniai Seleukosnak a szavára esküszik, aki egészen határozottan jelenti ki: az Indiai-óceánnak nincs dagálya és apálya, tehát belső tenger és így minden oldalról szárazföldnek kell határolnia. Ezért adja meg Ptolomeus ennek a tengernek az őt megillető, eddig még hiányzó déli partot, amely merész lendületben köti összes Kelet-Afrikát Indiával. A képzeletétől teremtett új földet Ethiopia (Abesszínia) keleti folytatásaként jelzi, amelynek csak végső csücske bukkan fel a távoli Indiában. Rossz lelkiismeretére mutat azonban, hogy óvatosan hozzáteszi: »Kikutatlan terület.« Ezzel nagyon kemény diót adott az utókornak és minthogy mi sem könnyebb, mint egy hatalmas tévedést a világba dobni, de mi sem nehezebb, mint ezt a tévedést eltávolítani a ptolemeusi képzelet szüleménye másfél évezrednél tovább maradt meg az emberiség hitében és csapongó vágyaiban. Még a nagy felfedezések kora a XV. és XVI. század fordulóján sem tudta eltüntetni; az öreg Ptolemeus titokzatos Délvidéke, bár egyre szerényebb, egészen a XVIII. század második feléig, Goethe koráig védte létezését életerős makacssággal. Vissza