Huszadik Század 1919. augusztus

Előszó

Részlet:

Jászi Oszkár: Ady és a magyar jövő. Az igazán nagy költő mindenkor vátesz: a tétovázóknak, a kétségbeesetteknek, a harcosoknak és az útkeresőknek a Jövő felé mutat. Ő az, aki a jelen Maya-fátyolát széttépve a teremtés végső értékeire figyelmeztet. Ő az, aki vallásos megérzéseivel és hevítő szimbólumaival az életet továbbvivő ritmusnak új színt és lendületet ad. És ő az, aki a saját faja, népe földje élniakarását egybekovácsolja minden más faj, nép és föld fejlődő élniakarásával a végső cél felé.
Nem véletlenség tehát, hanem a költő igazi funkciója, hogy a megpróbáltatások eme szörnyű éveiben egyre többen és mohóbban keresünk vigaszt és irányítást az Ady költészetében. S igy nézve azt, halála sem esetlegesség többé, hanem - mint rendszerint a géniuszé - mintegy hangsúlyozása és művészi pointirozása annak, ami művében a legeredetibb és legegyedülállóbb volt. Most, amikor a történelem irtózatos kegyetlenséggel és következetességgel aláirja és végrehajtja azt az Ítéletet, melyet a költő-jós a világfejlődést megakasztó, minden jogot és tisztességet sárba tapodó, saját és idegen népek boldogulását lehetetlenné tevő gőgös, hitetlen és céda országa - naplopó grófok, ragadozó megyei és élvező nihilista zsidó hatalmasságok birodalma felett hozott: most a költőnek távoznia kellett a véres káoszból, hogy se ingadozás, se csüggedés, se gixer ne zavarhassa meg azokat a perspektívákat, melyeket kora legszomjasabb fiatalságának adott. Az ő műve olyan lezárt és befejezett volt, hogy minden hozzáadás vagy módosítás csak elhomályosíthatta volna küldetése intelmét és logoszát. Vissza