Huszadik századi cseh novellák

Előszó

Ha a történészek rövid 20. századról beszélnek, akkor valakinek kell hosszú 20. századról is beszélnie. Beszéljen róla a magas fizika, hiszen felismerte a távolságok és intervallumok relativitását, beszéljen róla az irodalom (lásd például Ludvík Askenazy kötetünkben szereplő novelláját), hiszen az egyik legkibírhatatlanabb évszázadot hagytuk magunk mögött, hosszú volt, mint egy magánzárkában eltöltött év (lásd például Jirí Wolker kötetünkben szereplő novelláját). És az irodalmon belül is beszél a múlt század hosszúságáról a cseh irodalom. A huszadik századi irodalom helyett ugyanis, ha nem akarjuk az irodalmat számokkal mérni, jobb a modern és posztmodern irodalomról beszélni. A Cseh Modern Manifesztuma 1895-ben jelent meg, ezzel vette kezdetét az európaival egyenrangú cseh irodalom. Kötetünkben számos olyan szerző van, akinek pályája ebben az időszakban ért delelőre, akik nélkül nem lenne sem Hasek, sem Capek, sem Hrabal. Célunk volt, hogy ne csak eddig ismeretlen kortárs (poszthrabali) szerzőkkel ismertessük meg az olvasót, hanem ugyanígy ismeretlen, és jelentős életművel rendelkező prehaseki alkotókkal is.
Mindig is úgy éreztem, hogy hiányos a cseh irodalom magyarországi képe. A könnyed, derűs, anekdotázó, söröző irodalom elképzelése nemcsak hiányos, hanem félreértés is, hiszen magára Hrabalra és Hasekra sem érvényes. A humor, a groteszk, az abszurd persze sose volt idegen tőle, de ebben az irodalomban sokkal több a sötét színárnyalat, mint gondolni szokás. Ez a válogatás az ismertek mellék szeretne új tónusokat is tenni: a cseh nyelv morbid humorához legjobban irodalmi horrorjai illenek. Már az elnevezések is: nappali boszorkány, vízimanó, (gyakori szereplői meséknek, irodalmi műveknek), számunkra szokatlanul kapcsolnak össze dolgokat. A kísértetek nappal is jöhetnek a cseh nyelv szókészlete szerint. Bár az itt szereplő kísértethistóriákban gyakoribb az éjféli kísértet, nappalivá teszi őket a mód, ahogy a sört képesek önteni magukba (lásd például Ignát Hermann kötetünkben szereplő novelláját). Visszajutottunk a megszokott sztereotípiákhoz? Talán nem, mert nem egy levitézlett professzor panaszkodik, hanem egy kísértet, sörözés közben. Vagy az mindegy? Hogy lenne mindegy! Vissza