Huszár Sándor bujdosásai

Fülszöveg

Tegnap elromlott a szövegszerkesztőm, így elővettem a küldött naplórészleteket, újraolvasásra. Megrendített, mint minden nagy írás! Ez a napló az! Miért hangsúlyozom? Mert talán ama kevesek közé tartozom, aki harmincegynéhány erdélyi és romániai ottlétem után is érzem, látom, ízlelem azt a másik világot, azt az átlag magyarnak nem szagolható levegőt, ami körülveszi nálatok az embert. Emlékszem, mikor Kányádi telefonált az ablakhoz állva, hátha ott nem hallgatható le a telefonja. De emlékszem Erik. riadalmaira, s a nálatok töltött két futó látogatás légkörére, amikor álnéven telefonáltál, Lajosként bemutatkozva.
Mint egy krimiben, mikor a kém jelentkezik. Tudod, akkor éreztem, hogy Bukarestben csak a megszállottak tudnak élni! Azt is tudom, hogy a legtöbb beszervezett - ismerősről, barátról, idegenről -, tudjátok, hogy ki a besúgó. De azért összeölelkeztek, aztán ki-ki hazamegy és megírja a maga jelentését. Mert ha nem, abból baj lehet. Az elhárítás nyilván mindig tudta, ki az igazi ellenség. (Mindenkit annak tartottak!). De ettől még remek idegenvezetők lehettek, volt, aki uzsonnán látott vendégül, teáztunk, kiváló süteményt ettünk, fennkölt témákról beszéltünk, hol voltam, merre jártam, miért megyek újra a külsőfreskós világhírű templomokhoz. Egyszer - ez már régen volt: 1956 őszén - az Arad megyei első titkárral vacsoráztam, és szívébe fogadott azonnal. Vissza