I. Napoleon életrajza I.

Előszó

Az alább következő lapoknak az a czéljuk, hogy művelt olvasók szélesebb körének röviden és keresetlen szavakkal elmondják egy történeti jelentőségében páratlan ember élete folyását, törekvéseit és hatását. Jól tudom, hogy a tárgykör avatott ismerői csak nem régiben nyilatkoztatták ki, hogy I. Napoleon története megírásának még nem jött meg az ideje. Ha mindamellett vállalkoztam erre a föladatra, abban a meggyőződésben tettem, hogy a történetírásnak még akkor is kötelessége a tudomány műhelyeitől távol állókat a szerzett ismeretek mértékéről tájékoztatni, ha nem is tud végérvényes munkát nyújtani; valaminthogy emezek joggal követelhetnek tőle ilyesféle közléseket. Mert mindig csak nyers érczet föltárni nem lehet a történetíró életének végső czélja; a világnak ékesség kell és fegyver, s a ki ezeket kovácsolja, soha el nem pihenhet.
Oly könnyűvé persze nem válhatik Napoleon története írójának munkája, hogy egyszerűen megállapítsa és kellő formába öntse a kutatások eddigi eredményeit. Mert ezek az eredmények sokszor ellentmondók és nem eléggé biztosak arra, hogy megrostálás nélkül a köztudatba átmehessenek. Gondoljuk csak meg, hogy magában Francziaországban is minő átalakuláson ment át a korzikai óriás történeti emlékezete Béranger himnuszaitól a Barbier-féle szatírákig és Thiers dicsőítő elbeszéléseitől Lanfrey megsemmisítő kritikájáig. Az utóbbinak 1867-ben megjelent munkája végkép lerontotta a Napoleon árnyéktalan dicsőségéről szóló legendát s azóta a francziák első császárjáról kialakult vélemény még inkább kiélesedett. Két körülménynek volt ebben kiváló része. Egyik az, hogy a mondott idő óta ama korszaknak sok olyan hiteles feljegyzése lett ismeretessé, a melyek - mint teszem Madame de Remusat emlékiratai - a minden idők legnagyobb szerencsefiának annyi gyöngéjét és hibáját tárták föl, hogy szinte befolyásolják történeti értékelését és okozzák, hogy a kis embertől nem látjuk meg a nagy embert. A másik az, hogy 1870-ben unokaöcscsének, III. Napoleonnak uralmát - a mely a még rendületlen bonapartista hagyományokon épült - a köztársaság, vagyis az állami szervezet ama formája váltotta föl, a melyet nagybátyja önkénye annak idején erőszakkal tört össze. S a mennyiben Francziaország most megint a köztársaság mellett döntött, ennek történeti ellenzői szinte hivatalból vesztették el hitelüket, a nagy forradalom tettei és alkotásai ellenben érdemen felül kedvező megvilágításban részesültek. És csak a közelmúlt években ismerték föl a politikai pártviszálytól elfordult komoly franczia tudósok - talán a német kutatástól indíttatva - hogy nemcsak napoleoni, hanem forradalmi legenda is van, a melyet csakúgy mint amazt eloszlatni és pártatlan igazsággal helyettesíteni kell. Ez az igyekezet még nem ért el vitathatatlan eredményeket, a mint hogy a franczia történet utolsó száz esztendejének tisztulási folyamata sincs még befejeze. De annyi már is észrevehető, hogy az 1792-99-ig terjedő első köztársaságról kialakult helyesebb felfogás előkészíti Napoleon történeti jelentőségének biztosabb megítélését. Csak ne feledjük, hogy ő a forradalom teremtménye és betetőzője volt egyaránt, a ki még akkor is a forradalom ösvényein járt, a mikor merész kezét már kinyújtotta Francziaország koronája után. Ebből a nézőpontból kell életrajza mai írójának feladata megoldásához fognia és a mennyire előadásomnak külső körülmények által szűkre szabott kerete megengedte, magam is igyekeztem szerény tehetségemhez képest megoldásához hozzájárulni. Többről, mint szegényes vázlatról természetesen alig lehet szó. Hogy e mellett mennyit köszönhetek az immár megjelent munkáknak, arról tüzetesen nem adhatok számot; a kérdés szakavatott ismerőinek ez magától fog föltetszeni. Azért itt-ott a magam útján is jártam s remélem, hogy ez az út egyrészt a politikai elfogultság, másrészt az erkölcsösködő kritika mesgyéjén elvezet ama férfiú személyiségének és működésének ha nem is tökéletes és befejezett, de hiányosságában is hasonlatos képéhez, a mely férfiúnál nagyobb hatást a világ sorsára előtte senki sem gyakorolt. Vissza