Előszó
Ha kezünkbe vesszük Kelet-Európa térképét, megakad a szemünk a Kárpátok hatalmas láncolatán. Ha most már Kelet-Európa néprajzi térképére vetjük szemünket, azonnal észrevesszük, hogy a magyarokat és románokat jelző nagy színfoltok közt tarka átmeneti zónát találunk, ahol magyarok és románok elvegyülten élnek. Önkéntelenül is felvetődik a gondolat: ennek a két népnek több köze kell, hogy legyen egymáshoz, mint ha két zárt népi tömbként, éles határokkal érintkeznének egymással. Úgy látszik, már maga a természet is egymásra utalta ezt a két népet. Magyarok élnek a Kárpátoktól keletre is, Moldvában, főként a csángók, viszont románokat Erdélytől nyugatra, a Nagyalföld szegélyén, a magyar-román határtól nyugatra is találunk. Mi lenne hét természetesebb, ha ez a két egymás mellett, sőt, egymás közt élő nép kölcsönösen megbecsülné és értékelné egymást, ha a legteljesebb egyetértés, békesség és szeretet uralkodnak közöttük.
Minden kornak megvan a maga jellegzetes szemlélete a múltról, a történelemről. Ha őszintén megvizsgáljuk a nacionalizmus korszakában nevelkedett magyar vagy román ember szemléletét a maga nemzete vagy a szomszéd nép történetéről, akkor meglepő hasonlóságot, majdnem azonosságot tapasztalunk. Nem véletlen ez, hiszen mindkét nép lényegében véve hasonló feltételek alatt élte le a felszabadulás előtti közelmúlt évtizedeinek életét. A maga múltját mindkét fél nagynak, fényesnek, dicsőnek, szinte árnyoldalaktól mentesnek látta. Az ősök csodálatos mintaképei a hősiességnek, nagyságnak, tehetségnek, cselekedeteik az antik hősök tettinél nagyobbaknak mutatják őket. Ezzel szemben a közvetlen szomszédokat ez a szemlélet rendkívül kedvezőtlen színben tüntette fel. Nem kétséges, hogy egyik szemlélet sem táplálkozott a valóságból, tehát egyiknek sem volt igaza. Józan szemmel tekintve a két népet, semmi olyan különbséget nem lehet felfedezni rajtuk, ami egyiket vagy másikat lényegesen felülemelné a másikon. Végzetes optikai csalódásuknak természetesen oka volt, s ez a túlhajtott, rosszul értelmezett nemzeti érzés. A nacionalizmusnak közel 200 esztendős szellemi áramlata, divatja hosszú időn keresztül uralma alatt tartotta az egyéneket és a népeket. Sokáig nem tudták, és egyesek sokszor ma sem tudják felfogni, hogy a nacionalizmus nem egyenlő a nemzettel, a néppel, ezekkel a maradandó, időtálló, állandó tényezőkkel. A magyar nép és a román nép például akkor is megvoltak és együtt éltek, amikor a nacionalizmusnak még a nevét sem találták ki. Nyilvánvalóan akkor is meglesznek és együtt fognak élni, amikor a nacionalizmus, mint annyi más szellemi áramlat, elenyészik. A nép, a nemzet tehát több, fontosabb, lényegesebb, maradandóbb, mint a nacionalizmus epizódja, mely lett, volt, és előbb-utóbb nem lesz többé. Az emberek mindinkább rájönnek arra az igazságra, hogy az idő haladását nem lehet megállítani, s ami elhaló, nem lehet többé az életnek szilárd támasza.
Vissza 
