Újhold

Előszó

Részlet a műből:
éfBSS^
Egy fehér szobában a Sinus Medii peremén hat meztelen kamasz ül. Három lány, három fiú. Fekete, sárga, barna, fehér bőrűek. Folyamatosan, eltökélten vakaróznak: a nyomáscsökkenés kiszárítja a bőrt, és viszketést gerjeszt.
Szűkös a helyiség, épp csak akkora tartály, amiben felállhatnak. A gyerekek padokon szoronganak egymással szemben, combjuk a szomszédjukéhoz préselődik, térdük a szemben lévőéhez ér. Nincs hová nézni, nincs mit látni, csak egymást, de kerülik a másik tekintetét. Túl közel vannak, túlságosan is védtelenek. Mindegyikük átlátszó maszkon át lélegzik. Ahol nem jól zárul, sziszegve távozik az oxigén. A kintről záródó ajtón lévő ablak alatt nyomásmérő: tizenöt kilopascalt mutat. Egy órába tellett, mire ennyire alacsonyra süllyedt.
De odakinn légüres tér.
Lucasinho előredől, és újra kinéz a kicsiny ablakon. A kaput bárki láthatja: egyenes, akadálymentes vonal vezet tőle odáig. A nap alacsonyan áll, az árnyékok hosszúak és mélyek, feléje nyújtóznak. A sötét regoliton még sötétebbek, sokféle aljasságot rejthetnek.
„A felszíni hőmérséklet százhúsz Celsius-fok - figyelmeztette a famulusa. - Parázson jársz majd."
Parázson jár, jégen.
Hét kilopascal. Lucasinho mintha felfúvódott volna, a bőre feszül, szennyesnek érzi. Amikor a mutató az ötöshöz ér, kinyílik az ajtó. Azt kívánja, bár ott lenne a famulusa: Jinji lelassíthatná őrülten verő szívét, lecsillapíthatná a jobb combjában rángó izmot. Tekintete elkapja a vele szemben ülő lányét. Egy Aszamóa - a bátyja is itt van, mellette. A lány a nyakában lógó adinkra amulettet babrál-
11 Vissza