Előszó
Ez a könyv az új lírát szólítja meg. Félve írom le: majd az egész világ líráját. Hogy mi az új líra, azt inkább érezzük, mint tudjuk. Vannak itt költők, akik már kétszáz év óta halottak és hiányznak innen olyanok is, akik ma élnek és minden versüket lármás irodalmi siker követi. De aki átolvassa könyvemet, észreveszi, hogy bizonyos szempontból minden benne szereplő költő egytestvér. A faj, vérmérséklet, földrajzi hely - az egyéniségük - különbözőképpen színezi verseiket. Túl ezeken azonban mindnyájan találkoznak abban, amit "modern lélek"-nek nevezünk. Ez a modern lélek köt össze velük. Csak nyelvük tette őket érthetetlenné. Ha a nyelv kérgét lehántjuk, idegenségük megszűnik. Az új műveltséggel mind erősebben kidomborodik a líra általános emberi volta is. A líra majdnem minden ember számára annyira érthető, mint a muzsika. És ez megnyugtató. Megnyugtató, hogy sok millió halandó nem áll némán egymással szemben, közölni tudja a keletkezés pillanatában ijedelmesen-egyéni érzését, melynek súlya és színe ugyanolyan és ugyanannyi Tokióban, Madridban és Konstantinápolyban, mint Párizsban, Krisztiániában és Budapesten.
Tíz évig dolgoztam könyvem anyagán. Magán a könyvön alig egy évig. Az a tíz év, amíg a magyar köntösbe öltöztetett versek kötetté nőttek, az új magyar irodalom háborús korszaka volt. Azok, akikkel együtt küzdöttem az új líráért, hasonlóan sokat fordítottak.
Csiszoltuk a nyelvünket idegen verseken, hogy tulajdon bonyolult érzéseink kifejezésére gazdag és könnyed, tartalmas és nemes nyelvet kapjunk. Nagy költőink hősi idiómát hagytak ránk, melyen mondanivalónkat nem mindíg lehetett kifejezni: hajlékonnyá kellett tenni az acélosan-keménnyé. Azt se tagadjuk, hogy ezektől a költőktől tanultunk is, egy igazságot tanultunk, hogy hűnek kell lennünk önmagunkhoz. Amikor a modern líra még bitang jószág volt magyar földön, fémjelzett idegen verseket sorakoztattunk fel - érvként, - hogy utunkat egyengesse. Csatasorba állottak ezek a versek, az új lélekért. Könyvemet nem is tekintem adattárnak és csak kénytelenségből - más szó híján - nevezem antológiának. Ez indokolja szeszélyes, egyéni válogatását is. Itt pusztán az én fordításaim szerepelnek, régiek, melyek a nyelvemet egy más - tíz év előtt való - fokon tüntetik fel és újak, melyek könyvem számára készültek és eddig még nem jelentek meg. Ami egy nemzedék munkája, azt nem végezheti el egy ember. Ha társaim, a modern magyar költők mind csatlakoznak hozzám, akkor pár évtized alatt egy nemzedék egészen visszatükrözheti a külföld líráját. Teljességre nem törekedtem és ezt a beosztásnál is hangsúlyoztam, amennyiben a költőket és verseket tüntetően nem csoportosítottam irányok, iskolák szerint, betűrendi vagy időrendi szempontból, hanem úgy rendeztem el, hogy egyik lehetően emelje és megvilágítsa a másikat. A szempontom pusztán a szépség szempontja volt. Van sok vers, melyet feltétlenül szeretek, de egy és más okból nem akartam hozzányúlni és van itt sok olyan vers is, mely csak azáltal vált előttem érdekessé és értékessé, hogy formába öntésére, magyarul való megzengetésére izgatott. Eléjük rövid bevezetőt írtam s elsőnek gyűjtöttem össze a költőkre vonatkozó magyar irodalmi adatokat és magyar fordítók nevét.
Vissza