Ideges tünetek keletkezése és eltünése

Előszó

Az egészséges és beteg ideg és lelki élet tudományának fejlődése már hosszú idő óta pangott, mikor azt Freud pszichoanalitikus módszere új életre pezsdítette. Az agyboncolástan kutatói csodálatos, ha utánzásra nem is méltó türelemmel metszegették és festegették régóta az agyvelők ezreit, anélkül, hogy említésre érdemes új tények megállapításához jutottak volna; a kísérleti pszichológusok jobb ügyhöz illő buzgalommal mérték a reakció időt ezredrész másodpercekben, s azután nem tudtak mit kezdeni az értelmetlenül összegyűjtött adathalmazzal; a naív és fanatikus "materialista" természetbölcselők, ahelyett, hogy a lelkieknek nevezett tényekkel egyáltalán foglalkoztak volna, megelégedtek azzal, hogy tagadják a lélek létezését, mert egyelőre nem lehet a lelki folyamatokat élettani alapra fektetni; a metafizikus spekulálók pedig - meg nem látva az ösztönöknek minden életfolyamatnál szembekötő elsőségét - logikai alapon próbálták megérteni a szenvedélyektől hányatott lelki világot: a "klinikus" idegorvos szellemi tevékenysége évente egynéhány agytumor geometrikus lokalizálásában és brompreparátumok rendelésében, a pszichiatria pedig tünetcsoportok deszkriptív variálásában és kombinálásában merült ki. És jellemző az emberi természet renyheségére, hogy sokan ma is gépies egyhangúsággal folytatják ezt az unalmas és terméketlen tevékenységet és automatikusan elzárkóznak a haladás elől, ma, amikor minden munkabíró kézre szükség volna, hogy a Freud-tó kezünkbe adott új és forradalmat jelentő eszmék segítségével újra felszánthassuk a pszichológia és pszichopathológia egész területét.
Mint dolgozataim előbbi gyűjteményeiben: A "Lélekelemzés"-ben és a "Lelki Problémák"-ban, úgy ebben a kötetben is mellőzők minden hiábavaló vitatkozást, de az elől nem térhetek ki, hogy itt-ott rá nem világítsak azoknak a tévedéseire, kik félmegértéssel foglalkoznak a lélekelemzés kérdéseivel s szinte több zavart okozhatnak, mint az elvi tagadás álláspontján levők. Vissza