Vitaminok és hormónok

Előszó

A XIX. század, a nagy felfedezések kora, addig el sem képzelhető hatalmas lépésekkel vitte előre a természettudományokat. Ma könnyen megértjük, hogy mindez csak édeskevés betekintést nyujt az emberi szemnek és értelemnek a Teremtő csodálatosan megszervezett egészének, a világmindenségnek titkaiba. Az akkoriban megnyílt beláthatatlan távlat azonban sok kutató tárgyilagosságát megzavarta s ma már bevallhatjuk, hogy a túlzott remény sokszor csalódásokat okozott, mikor a megoldottnak látszó kérdések szinte a befejezés pillanatában egész sereg új rejtélyt vetettek felszínre. Igy volt pl. a táplálkozás tanával is. Liebig és Voit szorgos munkássága megállapította, hogy az emberi szervezetnek, mint műszaki gépnek fenntartására mennyi energia szükséges és hogy ezt az erőkészletet a táplálékunkat képező fehérjékből, zsírokból, szénhidrátokból, különféle ásványi sókból és vízből merítjük. Kiderült, hogy a fehérjékre testünk felépítésénél, a növekedésnél s az elhasznált sejtanyag felújításánál van szükségünk, a zsírok és szénhidrátok pedig inkább mint «fűtőanyagok» szerepelnek, az elégetésük révén fejlődő energia és hő teszi ugyanis lehetővé a testünket alkotó sejtek munkáját, tehát ú. n. élettevékenységünket. Fáradtságos és aprólékos mérésekkel meghatározták, hogy pl. egy átlagos súlyú (65 kg-os), középnehéz munkát végző férfinak naponta 118 gramm fehérjére, 56 g zsírra és 500 g szénhidrátra van szüksége. Ezek után persze a táplálkozás egyszerű kémiai műveletnek látszott, ismert mennyiségű tápanyagot kell megfelelő formában a szervezetbe juttatni s a létfenntartás ezzel biztosítottnak mondható. Az élet azonban rácáfolt minderre. Liebiget még szinte kinevették, mikor azt merte állítani, hogy az élesztő sejtjei vegyileg tiszta oldatokban nem bírnak növekedni, s hogy a tápanyagok gondos tisztogatása révén a «bios» (görögül=élet) nevű nélkülözhetetlen anyag tulajdonképpen veszendőbe megy... Vissza