A kaméliás hölgy

Előszó

Részlet:

Mademoiselle Marie Duplessis

Élt az Ur 1845-ik esztendejében, a bőség és béke ama korszakában, mikor a szellem, tehetség, szépség és vagyon minden áldása halmozódott, az akkori gyors elmúlásra ítélt Franciaországra, élt egy fejedelmi termetű, fiatal gyönyörű nő, aki már puszta megjelenésével bámulatot keltett, sőt azokban, akik először találkoztak vele s nem tudták, ki és mi lehet, még hódolatot is. Természetessége, közvetlen egyszerűsége, nyilt tekintete, megtévesztő mozdulata, biztos és mégis szerény fellépése nagyúri nőre vallott. Arca komoly, mosolya méltóságos volt s aki először látta, azt gondolhatta, amit Elleviou mondott valamikor egy udvarhölgyről: vagy hercegnő vagy uccai lány.
Sajnos, nem volt hercegnő. Ilyen szépnek és hódítónak kellett lennie, hogy a társadalmi létra legalsó fokáról könnyű kis lábaival ennyire feltörhessen. Tizennyolc éves lehetett, amikor az első fokokat lépte meg ezen a meredek létrán. Jól emlékszem a napra, mikor a boulevard egyik színházának nyomorúságos, rosszulvilágított zsúfolt előcsarnokában a melodráma további izgalmait váró s az eddigieket nagy hangon tárgyaló tömeg nyüzsgésében először láttam. Itt több zubbony volt, mint frakk, több főkötő, mint tollaskalap, több vedlett köpeny, mint divatos toalett. Össze-vissza hadartak itt mindenről, színházról és zsírbansült krumpliról. A Gymnase drámáiról éppúgy, mint a pereceiről. És ezen a vásári küszöbön váratlanul megjelent az ő alakja. Szép szemének pillantása egyszerre bevilágította ezt a zagyva, tobzódó sokaságot. Ugy suhant át a piszkos padlón, mint sáros időben a boulevard kövezetén, ösztönösen megemelve szoknyáját. Csöppet sem törődött vele, miért is törődött volna? hogy finom cipője felett áttört selyemharisnyás gyönyörű lába elővillan. Ruházatának minden darabja arányosan simult fiatal, könnyűhajlású termetéhez. Feltűnően szép, kerekded, kissé halovány arca teljesen összehangzott lényének megejtő varázslatával, mely úgy áradt belőle, mint valami titokzatos illatszer. Vissza