Ifjuságom regénye I-III./Családi boldogság

Előszó

IFJÚSÁGOM REGÉNYE

Tolsztoj e munkája az iró egyik legelsőbben megkezdett müve, melyet azonban sohasem fejezett be. Nagy regénynek tervezte, melynek négy részből kellett volna állania; de csak a Gyermekkor és a Serdülőkor készült el egészen. Az Ifjúság töredék maradt; a befejező résznek: a Férfikor-nak pedig hozzá se kezdett a megírásához. Akik a műben önéletrajzot keresnek, csak természetesnek találhatják e csonkaságot és mintegy zálogát látják benne a tárgyhoz való hűségnek. Azokban az években, mikor itt Tolsztoj szemlét tartott a mult emlékei felett, még maga is a férfikor elején állott. Hogy hajolhatott volna tehát visszanézően föléje? De hát, amiként könnyen megállapítható, nem sajátképeni önéletrajzzal van dolgunk. A mű egyszerűen nyitva maradt. Annál érdekesebb, hogy befejezetlenségében mennyi érintkezési pontot tüntet fel Tolsztoj későbbi alkotásaival, egész a legvégső művekig.
Vonatkozik ez kiváltképpen az alakokra, kik az emlékezésekben szerepelnek. Egész sereggel vannak köztük, kik ott lelhetők az emberábrázolásoknak abban a hatalmas galériájában, mely a Háború és béké-től a Feltámadás-ig terjed. A személyek ez ismétlődő megjelenése egyrészt nagyon jellemző az iró első észleleteinek döntő fontosságára, másrészt figyelmeztet, hogy ha a művet nem is tekinthetjük szoros értelemben autobiographiának, mégis autentikusabb felvilágosításokkal szolgál, semmint hogy elválasztható lenne Tolsztoj fiatalkori éveitől.
Az következik belőle, hogy Tolsztoj képzelme mindvégig legfőként azokkal az alakokkal dolgozott, akik legelőbb ragadták meg figyelmét, amikor aztán hovatovább egyénekből typusokká érlelte őket; és hogy ennek az állhatatosságnak a kezdeti emlékképek igaz volta az alapja... Vissza