Előszó
A magános utas csillagtalan éjszakán érkezett a tájra, amely azon az őszön kapott új nevet. Már a jövetelében is volt valami rendkívüli. Gyalog jött, szótlanul a szuronyerdőn, mint egykoron az...
Tovább
Előszó
A magános utas csillagtalan éjszakán érkezett a tájra, amely azon az őszön kapott új nevet. Már a jövetelében is volt valami rendkívüli. Gyalog jött, szótlanul a szuronyerdőn, mint egykoron az apostolok. Üres kézzel érkezett, mégis, aki látta elsuhanni Őt, a lombjukat vesztett felvidéki fák alatt, megérezte, hogy mindennél nagyobb ajándékot hozott.
Az idegen elhaladt az őrházak mellett. Letért az útra az első határmenti község irányába. Megzörgetett egy ajtót. Fény villant. Parányi ablakcsillag. Ajtó nyílott, aztán újra csend lett. Sejtelmes, csodátváró hallgatás.
Így jött Ő, akit nem vártak küldöttségek, diplomáciai kar és díszszázadok, pedig százezrek kiáltották nevét falvakon és városokban - azon az őszön.
Néhány hát mulva a bizalmas jelentések már róla szóltak országszerte. Előbb Prágában, párnázott ajtók mögött, később minden járási hivatalban és csendőrőrsön Őt kartotékolták, s amikor nyiltan is üldözni kezdték, - mint egykoron az Ács Fiával történt, - amerre járt, amerre lépett, megnyilottak a kisebbségi szívek, megtárult a hegyvidéki lélek és a kitárt ajtón beférkőzött hozzájuk Ő, akinek nem volt vezeték- és keresztneve, illetősége és állampolgársága, vagyona és születési előjoga, s akit közönségesen úgy hívtak: Gondolat.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal