II. Aquincumi költőverseny

Előszó

A második Aquincumi Költőverseny alkotásai elé:

Különös élményben volt része annak a múzeum-látogatónak, aki 1998. augusztusának egyik hétvégéjén, kíváncsiságtól vagy netán a múlt iránti érdeklődéstől hajtva, könnyű múzeumi sétára vállalkozott az Aquincumi Múzeum falai között. Sétája során a mit sem sejlő látogató hirtelen egy irodalmi felolvasáson találta magát. A klasszikus formában megírt és többnyire örök témákat feldolgozó versek sora hangzott fel egymás után a hiteles környezetben. Az elhangozott versek után ki-ki tetszése szerint arra a versre adta le voksát, amelyik leginkább megnyerte tetszését. S bár az elhangzott költemények versenyben álltak egymással, valamennyien sikeresnek tekinthetők, hiszen a zsűri valamennyit érdemesnek találta a sokszorosításra. Antik szerzők műveiből ismerjük a szokást, hogy a római császárkortól kezdve az irodalmi alkotások számára a felolvasás jelentette a nyilvánosságot. Az alkotások további másolásának fáradságos munkáját - azaz sokszorosítását - csak a sikeres felolvasást követően tartották érdemesnek elvégeztetni. A dunamenti provincia-székhely, Aquincum falai között az egykor-volt irodalmi életre vonatkozólag nehéz közvetlen adatot találni. Az amfiteátrumok, a nagyobb középületek, esetleg a városok közterei lehettek az előadások színhelyei. A megmaradt néhány hangszertöredék (síp, orgona) tanúskodnak azokról az eszközökről, amelyekkel az előadásokat kísérték. Szép számmal találunk a régészeti leletanyagban íróvesszőt, ezek azonban inkább gyakorlati célokat szolgáltak. Ránk maradt azonban néhány kivételes lelet, azaz maga a kőbe vésett vers. Több olyan szarkofág is került elő Aquincumból, amelynek felirata versformában hagyományozódott ránk. A szarkofágok egyike a költő, Lupus nevét is megőrizte. A feltehetőleg a 2./3. század fordulója körül élt vándorköltő szolgálatait Pannóniában más városokban is igénybe vették.
Lupus kései utódait is megihlették Aquincum romjai. Fotóarchívumunk őriz egy képet az aquincumi feltárások hőskorából, amelyen Ábrányi Emil a Múzeum előtti szarkofágon állva szavalja saját költeményét. Vagy gondoljunk Tóth Árpád híres költeményére az "Egy aquincumi kocsmában" címűre, amely Aquincum nevét az irodalomtörténetbe is beírta. Aquincum és a múzsák hagyományosan jó kapcsolatát az elmúlt évben megindult kezdeményezés is erősítette. Korunk költői, akik vonzalmat éreztek az antikvitáshoz. idén már másodszor találkoznak Aquincumban, megmérettetésük céljából. A második év felhívására született verseket olvasva Plinius szavai jutnak eszemben, aki egyik levelében így ír a Róma városában divatos irodalmi felolvasásokról: "Ez az év nagy költői termést hozott Jól esik nekem, hogy virágzik az irodalom, fejlődnek és megmutatkoznak a tehetségek ..." Vissza