Emlékezet és azonosság

Előszó

"Megadatott számomra, hogy személyesen is megtapasztaljam a »rossz ideológiát«. Kitörölhetetlenül élnek emlékezetemben. Először jött a nácizmus. Amit azokban az években láthattunk, már önmagában is elég szörnyű volt. Ám a nácizmus számos aspektusa abban az időben ténylegesen rejtve maradt. Az Európát elárasztó és megrontó rossz valódi dimenzióját nem fogta fel mindenki, még azok közül sem, akik a legközelebb voltak ennek az örvénynek a középpontjához. A rossz hatalmas kitörése borított el minket, s csak fokozatosan kezdtük felismerni valódi mibenlétét. Akik felelősek voltak érte, nagy erőfeszítésekkel rejtették el önnön gonoszságukat a világ szeme elől. Mind a nácik a háború idején, mind a kommunisták a háború utáni Kelet-Európában igyekeztek elleplezni a közvélemény elől azt, amit műveltek [...].
Később, a háború véget értével azt gondoltam: az Úristen tizenkét évet adott a nácizmusnak, s tizenkét év után ez a rendszer összeomlott. Úgy látszik, ez volt az a határ, amelyet az isteni Gondviselés szabott ennek az őrületnek. [...] Ha a kommunizmusnak több adatott, s még további évek állnak előtte, gondoltam akkor, úgy ennek valami értelme kell legyen. [...] Azt kellett gondoljam, hogy erre a rosszra valamiképpen szüksége van a világnak és az embernek. Megtörténik ugyanis, hogy az emberi egzisztencia bizonyos konkrét helyzeteiben a rossz valamilyen mértékben hasznossá válik, amennyiben alkalmat teremt a jó színre lépésére. Vajon nem úgy határozta meg Johann Wolfgang von Goethe is az ördögöt, mint »az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót mivel«?"
Vissza