Nyugat 1930. augusztus 1.

Előszó

Részlet a kötetből:

BALOLDAL ÉS NYUGATOSSÁG

Mi világnézetek kavargása között iramodtunk neki az irodalomnak; a szellem egy nagy századának végső problémái izzottak körülöttünk; vörös fények és fekete árnyékok estek már az úgynevezett magyar ugari a is. Mi fölfigyeltünk fényre és árnyékra; szemünk sziklákat és tüzeket fürkészett a messzeségben; szívünket izgalom és gőg töltötte meg; s csakugyan egy kissé lenéztük az előttünk járó generációt, mely bezárkózva a nemzeti glóbus hazudott örömeibe s ingékony nyugalmába, kedélyes vagy cinikus mosollyal pipaszónál anekdotázott vagy bor mellett nótázott.
Mi mások voltunk, s nagyobb kockázatot vállaltunk. Nem a politika választott el előzőinktől, hanem éppen az, hogy túl voltunk az ő politikájukon; az ő problémáik minekünk nem voltak problémák; a mieink nem is politikai, hanem világnézeti problémák voltak; tudtuk, éreztük, hogy ezen múlik minden; a magyar politika kicsinyes játék volt csak; mi kérdéssé tettük magát a magyarságot, magát a politikát emberségünket és művészetünket; átéltünk minden világnézetet, szocializmust és arisztokratizmust, apostolokét és tiszta artistákét; s ha csak szép verseket akartunk - mint Ady mondta, «gyönyörűket írni»: az is több volt mint egyszerűen csak szép vers, az is tüntetés volt és tiltakozás, az egész akkori magyar glóbus ellen, mely nem ismert verset a cigány nótáján túl.
Ebben voltunk valahogy mind baloldaliak, azaz ellenzék; noha egymás közt a legkülönbözőbb hitvallással, s egyenként is és évek sorjában a legkülönbözőbb hitvallásokat járva meg.
Azóta sok minden megváltozott, s szeretném megkérdezni egyszer, csak úgy magamtól, s lelkiismeret-vizsgálás formában, megvan-e még az a nagy jogunk, amit a harc adott hajdan e magyar glóbuson, így világgal való szembenállás? vagy micsoda más jogot szereztünk helyette? vagy elértük-e már azt az utópikus stádiumot, amikor nem kell más jog e honban az írónak hogy éljen és legyen, mint éppen az az egy: «gyönyörűket írni»? vagy hogy egyáltalán lehet?e «gyönyörűket írni» éppen anélkül a «világnézeti kavargás» nélkül, amely valahogy az egész világ lelkével összeköt bennünket s még leghidegebb művészkedésünket is, valami cselekvésnek vagy tiltakozásnak érezteti velünk? gyógyíthatatlanul cselekvő emberségünk ritkán tud alkotni a nélkül az érzés nélkül.
Utópia messze még minálunk, s talán másutt is, s talán nem is jön el sehol soha, s talán nem is volna jó, hogy eljöjjön ez a paradicsom: a céltalan alkotásokba merülés unalmas Froebel-kertje. Vissza