József Attila utolsó hónapjairól

Előszó

1962. június:
József Attilával való ismeretségünk történetét kell leírnom. Bármennyire félek és irtózom attól, hogy legtitkoltabb érzelmi életem nyilvánosságra kerüljön, mégis le kell írnom. Főleg azért, mert régi mendemondák, vádak, rágalmak még ma is keringenek körülöttünk. Családom van, őket is érinti.
Nem akarnék semmiféle életrajzi-regényesítő módszert használni, olyat nem is vállalhatnék, az művészi alkotás.
Amit tehetek: a tények lehető hű leírása, elemzés nélkül, színezés nélkül, ridegen, még a szakmai - pszichológiai - magyarázkodást is elkerülve. Dokumentumként, a történtek megvilágítása és tisztázására.
Ez annál is könnyebb, mivel nem pusztán emlékezetemre támaszkodom. Annak idején - szinte már diákkorom óta - naplószerű feljegyzéseket készítettem, ezek részben még ma is megvannak. Napjait fontosabb, érdekesebb eseményeit néhány szóval rögzítettem: egy-egy mondatot szó szerint, többnyire idézőjelben.
Még fontosabb - pontosabb - dokumentum a levelezésünk. Ennek nagyobb része eredetiben maradt meg, kisebb része - a háború alatt - elveszett, vagy megsérült.
József Attilával összesen kilenc hónapon át ismertük egymást. Abból is több hétig-hónapig találkoztunk. Májusban én kórházban voltam, júniusban két hetet Mátrafüreden, július-augusztusban Tihanyban, ő szeptember-októberben szanatóriumban, novemberben Szárszón. Vissza