A hegyről lefelé

Fülszöveg

Az elmúlt évtizedekben Imre Flóra a mai magyar költészet egyik legizgalmasabb életművét hozta létre. Fellépésétől, az 1980-as évektől kezdve páratlan formabiztonság, fölényes verstechnikai tudás, hajlékony, a szereplírával rokon hang jellemzi. Könnyed eleganciával ír, szinte énekel, és valóban, műfajilag verseinek számottevő része dal. Nála dallá válik a szonett, dalszerű marad, ha nagynéha szabadverset ír, és ami igazán szokatlan, kezén dalszerűvé válik az antik strófaszerkezet is. Igaz, mint klasszika-filológus ő aztán pontosan tudja, hogy ezek eredetileg is énekelt versek voltak. A magyar költészetben rajta kívül talán csak Csokonai és Weöres szólaltatta meg ilyen hajlékonysággal ezeket a bonyolult ritmusú alakzatokat. Imre Flóra költészetének másik jellegzetessége az érzékiség, a testi létezés érzékletesen eleven megragadása. Úgy is lehetne mondani, hogy Imre Flóra lírája az érzékelés költészete. Költészetének egy harmadik fontos vonása az alakváltás, szerepjáték, például a... Tovább

Fülszöveg

Az elmúlt évtizedekben Imre Flóra a mai magyar költészet egyik legizgalmasabb életművét hozta létre. Fellépésétől, az 1980-as évektől kezdve páratlan formabiztonság, fölényes verstechnikai tudás, hajlékony, a szereplírával rokon hang jellemzi. Könnyed eleganciával ír, szinte énekel, és valóban, műfajilag verseinek számottevő része dal. Nála dallá válik a szonett, dalszerű marad, ha nagynéha szabadverset ír, és ami igazán szokatlan, kezén dalszerűvé válik az antik strófaszerkezet is. Igaz, mint klasszika-filológus ő aztán pontosan tudja, hogy ezek eredetileg is énekelt versek voltak. A magyar költészetben rajta kívül talán csak Csokonai és Weöres szólaltatta meg ilyen hajlékonysággal ezeket a bonyolult ritmusú alakzatokat. Imre Flóra költészetének másik jellegzetessége az érzékiség, a testi létezés érzékletesen eleven megragadása. Úgy is lehetne mondani, hogy Imre Flóra lírája az érzékelés költészete. Költészetének egy harmadik fontos vonása az alakváltás, szerepjáték, például a csak rá jellemző, alig észrevehetően ironikus sanzonhang. Szerepverseiben nincsen semmi kifelé irányuló, látványos, hatáskeltő elem, de annál árnyaltabb érzelmi többszólamúságuk.
Verseiben egy ideje bizonyos baljós szólamok hangzanak fel, a játékos formákon mélyről felszakadó fájdalom, a sajgó hiány üt át. Persze, rá jellemző módon, a személyességet irodalmi utalások, formai játékok leplezik el, vagy talán inkább erősítik fel. Ez, azt hiszem, új értéke lírájának, költészete mélyebb fekvésben szólal meg, a létezés tapasztalata új dimenziókkal telítődik.
Új kötete ezt az elmélyült, végsőkig kiérlelt hangot folytatja és tartja ki. A négy ciklusra tagolt kötet belső utat jár végig. Megidézi kedves, alakmásként használt költőit, Ronsard-t, Villont, kedves mediterrán tájait (Korculá). De mindentől mintha búcsúzna, és a lemondás szólama azért megrendítő, mert oly korai még. A kötet legnagyszerűbb versei, mint például A kötőszövetek mögött, A belső napsütés, Alkalmi vers, vagy az önkioltó-önreflexív, végtelenül szomorú Dal a dalról Imre Flóra legjobbjai közé tartoznak. A Lassan megöregszik kitűnő példája annak, ahogy örök költői toposzokat új tartalommal, örök költői dallamot új ízzel tud telíteni. Végül a Platonizmus című szonettkoszorú az antikvitás iránti vonzalmát, erotikáját és gondolatiságát a filozofikus létlíra új szintézisében oldja egybe.
Ferencz Győző Vissza