Bemalte Bauernmöbel von Hartau/Harta/Töpferei in Nadasch/Mecseknádasd und Altglashütten/Óbánya

Fülszöveg

A magyarországi német népi mesterségeket bemutató sorozat első két kötete két dolgozatot tartalmaz: Boross Marietta a hartai bútorfestést, Imre Mária a mecseknádasdi és óbányai fazekasságot mutatja be.
Harta a Duna-Tisza köze nyugati szélén, a védgáttól óvott Duna mellé épült. Az 1289-ben kelt oklevelekben már említett helység a török pusztítás áldozatává lett. Az újratelepítés során, 1723-24-ben, illetve 1744-1760 között, több mint háromszáz német család érkezett Hartára. A betelepült németek középnémet területekről érkeztek, nyelvjárásuk frank eredetű, de nem mentes bajor elemektől sem. A falu települési formájában Fél Edit nyugati hatást vélt felfedezni. Feltevéseit a II. József féle első katonai felmérés közölt térképszelvénye is igazolja. A hartai németek lakóházai a közép-magyar háztípushoz tartoznak. A hartai bútorok formái a magyarság bútorainak előképeit követik, kivétel a kétajtós - kelengyebútorként szereplő - ruhásszekrény, amely formájában és díszítésében eltér a környező falvak hasonló bútoraitól. A bútorok díszítő stílusa egyéni, színhasználata jellegzetes. A legkorábban ismert festett bútor 1820-ban készült. Ezen is megállapítható a rendkívül magas szintű mesterségbeli tudás, a díszítmények biztos vonalvezetése és a minták harmonikus színezése. A hartai díszítés központi motívuma a reneszánszban gyökerező centrális elrendezésű, korsóba vagy kehelybe állított virágcsokor. Ez a kompozíció a vizsgált bútorokon több mint másfél száz év alatt szerkezetében nem változott. Sajátos a hartai festett bútorokon gyakorta feltűnő figurális ábrázolás, amely a magyar népi festett bútoroknál igencsak ritkán fordul elő. Egyedinek tekinthetők a lovas alakokkal díszített szekrények, amelyek a Pozsonyból Hartára származott Kast asztaloscsaládhoz kötődnek.
Az óbányai fazekasság és dél-dunántúli kapcsolatainak föltárása néhány jelentős történeti-technikai tanulságra irányítja az olvasó figyelmét. A török hódoltság előtti fazekasság a település helyéből, körülményeiből és a jó minőségű tűzálló agyag meglétéből feltételezhető. A nádasdi agyag röntgen-difrakciós összehasonlító vizsgálatából bizonyossá vált, hogy itt korábban is működtek fazekasok, akik használták a környék agyagbányáit. A mesterség a hesseni eredetű németek bevándorlásával éled újjá a 18. században. A nádasdi és óbányai mesterek nem tartoztak céhes keretbe. Megélhetésüket nem biztosította kizárólag az agyagművesség. Mindvégig kettős jelleggel - mezőgazdasági és erdei munka mellett űzték a fazekas ipart. A mesterség és eszközeinek szókincse német. A helyi fazekaskorong a németországi frank területen alkalmazott korongtípusra vezethető vissza. A környékbeli műhelyektől eltérő, sajátos tartozéka a korongos háromlábú, magas széke. A fazekasok edénykészlete nagyjából megegyezik a környező műhelyek edénykészletével, sajátosan helyi formálásról tanúskodnak viszont a tej- és ételszállító, túróérlelő fazekak, kiöntőcsöves kannák, vastagtalpú kancsók. A díszítmények a környék magyarságának igényére alakultak dekoratívabbá. A századforduló idején a szecesszió feloldotta a motívumok zárt kompozícióját. A stilizált virágmintákat szabadrajzos, oldottabb megfogalmazással alkalmazzák. Vissza