Fehér szerecsen

Előszó

Egy verőfényes szeptemberi napon történt, hogy Ion Creangá tanitó a tanév első napján benyitott az egyik jassi iskola első osztályának tantermébe. Minden gyermektől megtudakolta, hogyan hívják, majd — hogy jobban megismerje őket — mindegyiket külön kikérdezte szülei felöl, megérdeklődte, melyik hova való, milyen játékokat tud; a szünetekben pedig együtt ütötte a labdái a gyerekekkel. A gyermekek, akik bátortalanul és ijedten jöttek az iskolába, mert attól féltek, hogy ott egy mogorva tanító várja majd őket, egy-kettőre magukra leltek, felvidultak és megszerették tanítójukat, akinek kék szemei élénken csillogtak. Ügy érezték, hogy közel áll gyermekségükhöz és játékaikhoz. Hozzájuk hasonlóan szerette a telet, a fehér hótakarót, a gyorsan sikló szánkókat és a tavaszt, amikor kedvükre futkározhatnak a rétek zsenge gyepszőnyegén.
Ion Creangának még emlékezetében élt, hogyan fogták őt és egykori iskolatársait értelmetlen szövegek könyvnélküli betanulására és ezért arra törekedett, hogy tanítványait megtanítsa gondolkozni, hogy megértesse velük a leckéket. Megkövetelte a gyermekektől hogy megismerjék az életükkel kapcsolatos dolgokat és maguk ítéljenek bennük.
A tanító kissé gunyoros kérdéseinek egyike-másika nevetésre késztette a gyermekeket, de ez a szívből jövő nevetés egyáltalán nem akadályozta, hanem ellenkezőleg, segítette őket abban, hogy figyeljenek és szorgalmasan tanuljanak. Vissza