Előszó
Részlet:
Élet egyszer két király, akiknek az országaik szomszédosak voltak egymással, ők maguk is jó szomszédok módjára éltek, s szegről-végről, hatod-heted fokon rokonok is voltak. Az egyiket...
Tovább
Előszó
Részlet:
Élet egyszer két király, akiknek az országaik szomszédosak voltak egymással, ők maguk is jó szomszédok módjára éltek, s szegről-végről, hatod-heted fokon rokonok is voltak. Az egyiket Sárga királynak, a másikat Zöld királynak hívták. Egyszer hogy, hogy nem, összekülönböztek. Márpedig a civódás az ördög műve, amely nemhogy csillapodnék, hanem nőttön-nő, míg csek verekedésre nem kerül sor, hajba nem kapnak, mint ahogy ez történni szokott. A Zöld király hadserege kisebb volt, mint a Sárga királyé, éppen ezért egy kicsit tartott is amattól, és más királyoktól, császároktól kért segítséget: a Vörös császártól, a Fehér császártól, a Fekete császártól, a Kék hercegtől meg más akkori uralkodóktól. De egyikük sem jöhetett segítségére: az egyik ezért, a másik azért, a harmadik meg amazért, hiszen tudják kegyelmetek, milyen az ember, amikor fejibe veszi, hogy nem segít: akkorát hazudik, hogy a nap is megáll mentében, a hold pedig a felhők mögé bújik szégyenében; mert úgy hazudik, hogy már hinni kezded, sőt el is hiszed, míg csak eszedbe nem jut, hogy emberrel van dolgod.
Felkészült hát bánatos szívvel a Zöld király a háborúskodásra; úgy lesz, ahogy az Úristen rendeli - gondolta, búcsút vett a feleségétől, aki éppen gyermeket várt; s azzal Isten veled, kapufélfa!
Vissza 
