Előszó
„Annus mirabilis" - mondta Jeszenszky Géza külügyminiszter az 1990. évi nagyköveti értekezleten, az 1989-es évre utalva. A csodák éve volt, amikor is olyan dolgok történtek, amelyeket egy évvel azelőtt az emberek - és még a kommunista rendszer ellen küzdők sem - tudtak elképzelni. Megtörtént a csoda, megbukott a „létező szocializmus".
Ám ez a bukás nem egy pillanat alatt történt, még csak nem is egy év alatt. A rendszerváltásnak, rendszerváltoztatásnak nevezett fordulat - mind 1989 előtt, mind az után - évekig tartott. Ennek ma már könyvtárnyi irodalma van. Sok résztvevő megírta a folyamatot saját olvasatában, és számos kutató kísérelte meg leírni az objektív szemlélő szemszögéből. S mivel a fordulat a társadalom minden rétegét és a nemzet minden tagját érintette, a folyamat leírása, az összkép megrajzolása, az összefüggések megértése és megértetése ma is nehéz feladat.
E kötet főszerkesztője és munkatársai - egy sorozat részeként - arra vállalkoztak, hogy e 7-8 év, az 1985-1993 közötti időszak legfontosabb „külügyi" dokumentumai alapján megmutassák, hogyan zajlott le a „rendszerváltás" a külpolitikában és a Külügyminisztériumban. Köztudott, hogy az MSZMP vezette magyar külpolitika 1987-1988-ban tette meg az első lépéseket valamiféle „saját úton", ekkor hangzottak el az első hivatalos megnyilatkozások a határon túli magyarság ügyében, az első tiltakozások a romániai falurombolás ellen, s egy nyugati határ menti piknik keretében egy - történelmi - pillanatra még a határt is megnyitották. Akkor mindez - összevetve többi szomszédunkkal - bátor próbálkozás volt, a külpolitikai mozgástér tágítása, a lehetőségek határainak kitapogatása.
Az 1990-es szabad választások után történt az egyértelmű külpolitikai irányváltás. Antall József kijelölte az irányt: 1. euroatlanti integráció, 2. új szomszédságpolitika, 3. tizenötmillió magyar érdekeinek képviselete. Ám amikor ezeket 1990 nyarán kimondta, akkor még létezett a Varsói Szerződés, a KGST, és Magyarország területén százezer orosz katona állomásozott. És egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a nyugati országok - az Egyesült Államok, Németország, Franciaország - fenntartás nélkül támogatni fogják „türelmetlen" euroatlanti törekvéseinket, nemzeti és regionális érdekeink átértelmezését, újrafogalmazását. Mindennek a megértetése, elfogadtatása a korabeli külügyi apparátus új és szokatlan feladata lett. És e feladatát teljesítette. Bár a „régi" és „új" külügyesek viszonya nem volt felhőtlen, s a mindennapos rivalizálásnál nagyobb feszültségek is léteztek, a Külügyminisztérium végrehajtotta a „külpolitikai fordulatot". 1994-re megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST, Magyarország - térségünkből elsőként - tagja lett az Európa Tanácsnak, és elindultunk az EU- és a NATO-tagság irányába. Megszületett Magyarország szuverenitása.
Vissza