...Ismét beszélni tanulok...

Előszó

Kedves Laci!

Szerzőt élete delén érte a csapás. Három évtizedes gyakorló főiskolai tanári pályát kellett felfüggesztenie gégerákja miatt. Saját szemszögéből, súlyos betegségének pontos ismeretében írja le, hogy milyen erőfeszítéssel, akarattal, türelemmel vezette vissza önmagát az életbe és a hivatásába.
Mint operáló orvosa, igen sokat tanultam írásából. Az én feladatom csak a "kaszás" elkergetése volt.
A phoniáter (hangtanász) orvos is másképpen lát. Ő azért tanít, mert ő tud a legjobban beszélni, és tudja, hogyan kell beszélni..

Írását mind a betegeknek, mind az orvosoknak ajánlom. Főleg a betegeknek. Szabó professzor elvesztette és visszanyerte a legfontosabb munkaeszközét. Ő nem a katedra magaslatából, nem a fényes műtőből nyilatkozik. Ő egy szenvedő, sors által megalázott beteg, aki fegyelmezett, gyógyulni, családját és embertársait tovább szolgálni akaró, győztes ember.

A könyv fejezetekre bontottsága azért jó, mert mind a műtét előtti, mind a műtét alatti, mint a műtét utáni szakaszokat külön-külön tárgyalja, úgy, ahogy a szerző megélte, elgondolta saját sorsát.

Elég a mindig aktuális fejezetet, vagy fejezeteket külön elolvasni, akár többször is. Az egészet egyszerre "megemészteni" esetleg lehet elriasztó is, mert nincs mindenkiben olyan akaraterő, mint a szerzőben. Ő maga is mindig az aktuális, számára váratlan gátat ugorja át, hogy a következőnek újból nekirugaszkodjon. Bárhol le lehet kezdeni és folytatni; újból, kihagyásokkal, előre is, hátra is, hogy végre a teljes elolvasása után, kerek egésszé álljon össze. A fejezetek darabonként, önállóan is megállják a helyüket, noha összességükkel vállnak teljessé.

Lehet, hogy a család és az egészségügyi személyzet végtelen szeretetéről szóló mondatok sokasága, a megpróbáltatások leírása az először olvasó számára túlzottnak tűnnek. Az a beteg, aki így tudja környezetét szeretni (családját és kórháziakat), azt alapjában a környezete is nagyon szereti. Szeretet nélkül beteg-orvos kapcsolat nem lehet jó. Sajnos vannak emberek, akik "nem értenek" a szeretethez, az együttérzéshez, az irgalomhoz. Ez a mű erre is "tananyag". A legnemesebb örömérzet a mások boldogításából eredő öröm (hiúság is!) okozza. Magam részéről ezt megköszönöm a szerzőnek, aki betegből barátommá lett.
Dr. Duray Aladár
főorvos Vissza