Isten igájában

Fülszöveg

Az író alteregója - Hargithay József - nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvégeit eltarthassa már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átéli a faluban a háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán á végleges katasztrófát, a román impériumot, a magyar sors veszendőségét. Megismeri a gyöngeség és az áldozatosság riasztó és nemes példáit, a kitaszítottságot és a fölemelő szolidaritást, hiszen semmiféle ágában a magyar törzsnek nem él ez a szolidaritás olyan mélyen és közvetlenül, mint a székelyben. Végre egy tiszta, szenvedélyes szerelem leszakítja róla a reverendát, amelyen kezdettől fogva hasadások voltak, kilép a papi rendből, s új hittel új életet kezd akkor, amikor rémült tömegek menekülnek Erdélyből. Nyirő József súlyosan átélte az erdélyi magyarság minden időben fájdalmas kiszolgáltatottságát, elesettségét, kihasználatlan jóakaratát és tehetségét, így a cselekvő emberség és a közösségi értéktudat jegyében alkotta meg élete egyik legjelentékenyebb művét, a két világháború közötti magyar próza sikeres, nagy hatású darabját. Vissza