Isten ölében

Előszó

Részlet a könyvből:

Ágnes összehúzott szemmel, fejfájósan ült a kupéban.
- Valami bajod van? - kérdezte a férje és aggódva fordult felé.
- Nem, nem... - gyorsan elmosolyodott, azzal a gépies fintorral, melyet az elmúlt héten úgy megszokott. Oly idegen volt az arcán ez a mosoly, hogy szinte kedve lett volna megtapogatni valóban hozzátartozik-e, nincs-e ráragasztva.
- Cserélj helyet velem. Menetirányban kell ülnöd, akkor elmúlik a rosszullét . . . Egyél valamit . . . Hámozzak almát?
Ágnes bólintott. Milyen jó fiú! Hogy igazgat, rendezget, csomagol ki-be, csakhogy jól érezze magát. Óh, biztosan nyugodt élete lesz mellette. Gondnélküli, rendes élete, nem olyan, mint otthon volt. Jaj, ha az utolsó napokra gondol! Micsoda fejetlenség, zűrzavar, szorongás, még most is érzi az idegeiben azt a rettenetes bizonytalanságot, feszülést, amely sehogysem akar megoldódni. Ha most alaposan kibőghetné magát! De nem lehet, összeszedetten, nyájasan kell ülni, bólogatni és vigyázni, nehogy Jankó valamit is megsejtsen . . . Hisz ő boldog akar lenni! Folyton csak erre gondol: boldog leszek, boldog leszek, boldog... és már el is vész a szavak értelme, csak zsongást érez, a szemhéjja! égnek s a feje lecsuklik.
- Fáradt vagy, drágám... Itt a kabátom, várj, a fejed alá teszem ... így ni... - Gondosan összehajtogatja a kabátot, megsimítja a kezét. Vissza