Isten országa mibennünk

Előszó

A XVI. század első felében a kis spanyol városkában, Manrézában, különös vándor vonta magára a járókelők figyelmét. E vándor férfiú - Loyolai Ignác - valamikor büszke lovag volt és mint minden spanyol nemes, úgy ő is nevének emlékét a dicsőség halhatatlan fényével akarta koszorúzni. Ámde az isteni Gondviselés mást határozott sorsa felől. Pampelona várának hősi védelménél ágyúgolyó zúzta szét lábát és súlyos sérülése következtében heteken át mozdulatlanul feküdt a betegágyon, őseinek loyolai várában. Itt betegsége üres óráiban a szentek életének olvasása közben megismerte Krisztust, a mennyei királyt és elmerengve a földi királyok szolgálatának múlandósága felett, még a betegágyon határozta el, hogy felgyógyulása után ezentúl csakis az örök királynak szenteli életét. Majd mikor felépült, elzarándokolt a montserrati kegyhelyre és lovagi kardját Spanyolhon Nagyasszonyának képe alá függesztve, nemesi ruháját egy arra menő koldusnak adva, búcsút mondott a lovagi életnek. Elvonult a Manréza melletti sziklabarlangba és itt írta meg a keresztény aszkézis egyik legértékesebb művét, a „lelkigyakorlatok könyvét".
Szent Ignác a lelkigyakorlatokban vázolja a manrézai barlangban átélt mindama lelki élményeket, amelyek nyomán az ő lelki világában kialakult a keresztény élet eszményképe. A lelki megújhodás e nagy művészetét foglalta össze a lelkigyakorlatok könyvében és azt hagyta hátra gazdag örökségül nemcsak az általa alapított Jézustársaságnak, hanem az egész keresztény világnak is. Vissza