Isten, papok, orvosok

Előszó

Miért e könyv?
A történelem előtti időkben, éppen úgy, mint a napjainkban élő primitív népeknél, még nem különült el egymástól az orvosi és a papi hivatás. Ugyanazok gyógyították a beteget, akik lelki vigaszt adtak és a hit erejét táplálták. És egységesen egy volt a tudomány is, melyben békésen megfért és kiegészítette egymást a tapasztalás, az intuíció, az emberi és a kinyilatkoztatás emberfeletti igazsága.
A fejlődés lendülete azonban széttörte ezeket az eszményi állapotokat. Megsokasodtak a feladatok, bővültek, gazdagodtak az ismeretek, s ezért a méltóságteljes lassúsággal hömpölygő folyam számtalan sebesen rohanó patakká, folyóvá bomlott szét. De az emberi természet is olyan, hogy amit alaposan meg akar ismerni, azt széttördeli, feldarabolja, hogy egyenként vehesse szemügyre. A tapasztalás nyújtotta adatokat külön csoportosították, a jelenségeket aprólékos gonddal figyelték meg és amikor mesterségesen előidézett kísérletekkel tetszőleges kérdéseket szegeztek a természetnek és válaszadásra kényszeritették: megvetették a korszerű természettudományi kutatás alapjait. Az intuíció az irodalomban és a bölcseletben élte ki magát, a hívő lélek pedig mindinkább elfordult a világtól, hogy zavartalanul adhassa át magát a kinyilatkoztatás igazságainak.
A helyes, célszerű és emberi természetből fakadó munkamegosztás meghozta gyümölcseit: azokat a színes, gazdag és sokrétű kincseket, amelyeket összefoglaló néven civilizációnak és kultúrának nevezünk. De a fény nyomában lopakodik az árnyék. A munkamegosztásból, a szívós következetességgel keresztülvitt szétdarabolásból nemcsak áldás fakadt, hanem átok is szakadt az emberiségre! Vissza