Istenek nyomában

Fülszöveg

"A táj, melyre ez út vezetett, eltűnt emberke és eltűnt istenek lábnyomait mutatta.
A régi jegyzeteket olvasva megcsap a bűvölet, mely útközben minden lépésem igazította. Félálomban utaztam, térkép nélkül. Délelőtt egy régi istent csodáltam meg, délután egy amerikai nőt, este egy kis sakált, Jeruzsálemben a szálloda előtt, holdfényben, az útkeresztezésnél. Oly várakozással utaztam, mint aki holtak és elevenek szövetsége elé meg, s tudja, hogy mindenhol bizalmasan fogadják, mert fogékony az emberi és az isteni iránt, mely útközben eléje tárul. Talán csak így érdemes utazni" - emlékezik vissza Márai Sándor 1926-os közel-keleti útjára.
Libanonban, Szíriában, Egyiptomban, Palesztinában, a készülődő zsidó államban ember és táj, a több ezer éves történelem méltósága és a sokszínű jelen egyaránt elbűvöli. És ami a legérdekesebb: a különböző kultúrák és vallások találkozási pontjain mintha előre látná azokat a feszültségeket, amelyeket mi is megtapasztalunk.

"Tevék baktatnak Jaffában a kikötők felé; Tel-Avivban több az autó, mint az utas. Jaffában arabok élnek, Tel-Avivban zsidók élnek. Tel-Avivban dolgoznak, sisteregnek, spekulálnak az emberek. Jaffában, insallah, élnek az emberek. Ezért járnak át az arabok, akik nem érnek ár dolgozni, ritkán Tel-Avivba, s ezért járnak át a zsidók, akik még nem érnek rá élni, ritkán Jaffába." Vissza