Átokvölgye

Előszó

Részlet a könyvből:

"Ha az ember vásárol valamit, szeretne minél többet kapni a pénzéért. Az üzlet egyúttal kedvtelés is és ha nem volna az, Polanában bizony kutyául állna a szórakozás dolga. Az üzlet az eladó számára is szórakozás és anélkül legfeljebb pénzkeresés volna, de nem üzlet.
A falusi boltban, amelyet petróleumnak, ecetnek és festett vásznaknak a szaga tölt be, Fux Szúre beszélget Mazucha Myterrel a rutén gazdával, aki félóra alatt már átvizsgált és átkopogtatott minden kaszát, s most a három legjobbnak az élét mustrálja hüvelykujjával. Ujja bütykével bosszúsan ütögeti a három kasza közül a legjobbat, mintha azt az ötven fillért akarná kikopogni belőle, amit úgylátszik Szúre már nem fog leengedni az árból. Szúre apja, Fux Salamon egy kendőt vásárló rutén leánnyal foglaltoskodik s azzal a három asszonnyal, akik vele jöttek, hogy segítsenek neki a vásárlásnál. Piros, zöld, sárga, mintás és sima kendőket huzogat le a polcról, kiteregeti, lobogtatja azokat és a fénnyel szembefordulva mutatja színeik változatosságát. A pult másik oldaláról Ziszovics Bajnis segít neki dícsérni a minőséget és az alacsony árakat, de mivel Fux Salamon azért a sárgarózsákkal és ezüstpikkelyekkel behintett piros kendőért 25 koronát kér, az asszonyok pedig 10-et ígértek, és mivel még csak 22 korona 50 fillérnél tartanak, Ziszovics Bajnis látja, hogy a dolog még soká fog tartani és hosszabb beszélgetésre Salamonnal nem igen kerül sor. Így hát Szúréhez megy..." Vissza

Fülszöveg

Három évszázad telt el Galilei halála óta, de az "eppur si muove" még ma sem jutott el a polanai zsidók füléig. Nem hiszik, mert nem akarják elhinni, hogy a föld forog. Kétezer év fejlődése érintetlenül hagyta őket. Bigott hittel s a Messiás eljövetelébe vetett rendíthetetlen meggyőződéssel tartják be évezredes törvényeiket, melyektől nem tudja őket eltéríteni sem a civilizáció, sem a hihetetlen nyomor, mely fullasztó ködként nehezedik életükre. De vajjon boldogtalanok-e nyomorukban? - Ivan Olbracht végtelenül finom pszichológiai és költői analízisének sikerült bebizonyítania, hogy nem boldogtalanok. A nyomor sötétségét eloszlatja az Úrba vetett hit és remény messzevilágító lámpája s a patinás törvények misztikumából széles folyamban árad a zsidó nagyság álma és a felsőbbrendűség tudata.
Nem, a hasszid zsidó, ki fejét a homokba fúrja, nem boldogtalan. Boldogtalan csak az, aki meg meri szegni a Törvényt, kinek hite a civilizációval való harcból megtépázva kerül ki.
Ez a konklúziója Olbracht csodálatos írásművészettel megírt "Gólesz"-ének, mely méltán sorakozik a zsidótárgyú regények legjobbjai mellé. Vissza