Magasabbra a tetőt, ácsok/Seymour: Bemutatás

Előszó

Egy este, vagy húsz évvel ezelőtt, a kisebbik húgomat, frannyt, minthogy népes családunkat éppen a mumpsz ostromolta, babaágyastól, mindenestől áttelepítették abba a feltehetően nem fertőzött szobába, amelyet én osztottam meg legidősebb fivéremmel, Seymourral. Tizenöt éves voltam, Seymour tizenhét. Hajnali kettő körül új szobatársunk sírására ébredtem. Tétlen mozdulatlanságban feküdtem, hallgattam a lármát néhány percig, amikor arra lettem figyelmes, vagy inkább megéreztem csak, hogy Seymour mocorogni kezd a mellettem levő ágyban. Akkoriban állandóan egy zseblámpát tartottunk a köztünk álló éjjeliszekrényen, készen minden eshetőségre, de ha jól emlékszem, soha nem volt rá szükségünk. Seymour meggyújtotta a zseblámpát, és felkelt az ágytól. - A kályhán van az üveg, anya azt mondta - szóltam oda. - Nemrégen etettem meg - felelte Seymour. - Nem az a baja. - A könyvszekrényhez lépett a sötétben, és lassan végigvezette a lámpa fénykévéjét a könyvsorokon. Felültem az ágyamban. - Mit csinálsz? - kérdeztem. - Arra gondoltam, felolvasnék neki valamit - mondta Seymour, és leemelt egy könyvet. - Az a gyerek még csak tízhónapos, az istenért. - Tudom - mondta Seymour. - Füle azért van. Hallani hall.
A történet, amit aznap éjjel felolvasott Frannynek, Seymour egyik kedvenc olvasmánya volt, egy taoista mese. Franny a mai napig esküszik rá, hogy emlékszik Seymour felolvasására. Vissza