Az alaszkai Diana

Előszó

- Elkészültünk, miss Welse, de sajnálatomra nem nélkülözhetem a hajó egyetlen csónakját sem.
Frona Welse sietve fölemelkedett, majd közelebb jött a hajóstiszthez.
- Olyan sok a dolgunk - magyarázta a tiszt -, az aranyásók hada oly kényes rakomány, legalább...
- Értem - szakitotta félbe a leány - és ugy viselkedem én is, mintha aféle kényes portéka lennék. Nagyon sajnálom, hogy ennyi alkalmatlanságot okozok önnek, de... de... (hirtelen megfordult és a part felé mutatott.) - Látja azt a fatörzsekből összerótt nagy házat amott? Ott a fenyőfák és a folyópart között. A szülőházam az.
- Ez esetben magamnak is sürgős lenne a partrajutás, ugy hiszem - dünnyögte a hajóstiszt, miközben a zsúfolt födélzeten átkalauzolta a leányt.
Valósággal örvénylett a hajóhíd felé tülekedő tömeg. Jó néhány száz aranyásó zajosan követelte fölszerelése kiadását. Minden föl járó nyitva tátongott, s a hajó mélyéből a csikorgó emelőgépek a felszínre lóditották az egymás hegy én-hátán türemlő podgyászt.
A hajó mellett két oldalt dereglyékről kapták el röptiben a sok ládát, batyut és az alkalmatosságon verejtékező férfiak tömege esett neki a lefelé ereszkedő rakománynak és eszeveszett sietséggel dobálta össze-vissza a ládákat, batyukat. A matrózok szállítási elismervényeket lobogtattak feléjük s a hajókorláton át orditva tárgyaltak a kitóduló aranyásókkal, akik néha ketten-hárman is tulajdonjogot jelentettek be ugyanegy csomagra.
- A pénztáros majd megbolondul - mondta az első hajóstiszt, miközben a hajóhidról a kis gőzösre segítette Frona Welset. - A raktárnokok már kiszolgáltatták a rakományt az utasoknak, maguk pedig beszüntették a munkát. Mindezek ellenére szerencsésebbek vagyunk, mint a Bethlehem csillaga - nyugtatta meg Fronát vagy egy negyedmérföldnyire lehorgonyzott hajóra mutatva... Vissza