Ut a boldogság felé

Előszó

Részlet a kötetből:

"A lankásan emelkedő, csendes völgyben egy lovas haladt felfelé. A lova tarka hegyilovacska volt, az utas meg fiatal férfi, akinek minden mozdulata halálos fáradságról beszélt. Csak a szeme villogott elszántan és a tekintete árult el erélyt és határozottságot. Nagyon óvatosan haladt; mintha vadászna valamire, vagy mintha ő rá vadásznának.
- Lassabban, Dandy - mondta a lovának. - Kérlek, ne üss akkora zajt!
A völgynek az a része, amelyen áthaladtak, szinte kínálkozott a csendes pihenésre, annyira békés és nyugodalmas volt ott minden. A fák között tavaszi szellő fújdogált és magával hozta a völgy mélyebb részéről a koratavasz fuvallatát, a földszagot és a májusi virágok édes illatát. A forrás mellett erdei virágok dugták ki kiváncsi fejecskéjüket a moha és páfrány közül és a magasban madár dalolt. A nap áttört a fák nagy, széles levelei között és hol aranysárga foltokat, hol meg hosszú csikókat vetett az útra.
A völgy álombaringató csendjét hirtelen zaj verte fel. A lovas felegyenesedett: egész alakja a feszült figyelem szobra lehetett volna ebben a percben. Az idegen zaj fokról-fokra erősödött, az imént még távoli, megfoghatatlan zörej most motorberrégéssé fokozódott: repülőgép közeledett. A lovas kiáltást fojtott el, aztán megsarkantyúzta a fáradt állatot, úgyhogy az vágtatva hagyta el az ösvényt és lefelé futott, a forráshoz A lovas itt gyorsan leugrott a nyeregből és kantárszáron vezette be a lovat a forrás körüli sürübe." Vissza