Földi és égi hitviták

Előszó

1570. november 29-én Dávid Ferenc drámai hangvételű latin nyelvű levélben fogalmazta meg, mit gondol saját maga és formálódóban lévő közössége történeti szerepéről. E levél minden sorát áthatja az igazság keresésének szenvedélye, ám éppen e szenvedélytől hajtva még a modern olvasót is felkavaró módon szól ennek nehézségeiről is. Egyfelől arról, hogy a szentháromságot tagadó tanításuknak erős fundamenta van ugyan Isten igéjében, ám ellenfeleik minden érvét mégsem sikerül megcáfolniok. Másfelől a felfogásukban rejlő logikai ellentmondásokat tárja fel. Talán nem fölösleges ezt szó szerint is idéznünk: "Ha ugyanis Krisztus az Atyánk benne lakozóistensége miatt isten, nem tudom belátni, hogy miért nem egy isten a Fiú az Atyával, és ha egy, akkor miért nem örök és végtelen - mondom én - az istenég tekintetében. Ha pedig azt állítjuk, hogy az ember isten, akkor hogyan nem lesz belőle egy teremtett, alkotott, sőt újsütetű isten?" A levél Prágába íródott és címezettje az a Jacobus Palaeologus volt, aki az inkvízició börtönéből háromszor is megmenekülve előbb menedékjogot csikart ki I. Ferdinándtól, majd II. Miksától, 1569-től kezdődően már közelebbről nem ismert üdvari szolgálatokat is végzett, s aki jelentékeny prágai humanisták támogatását is élvezve élt a városban. Hozzá fordul tehát tanácsért az erdélyi szentháromságtagadók vezetője, s a levél hangneméből az is kiderül, hogy ezt bizonyosan nem először tette meg. Mivel azonban az előzményekről semmmit sem tudunk, csak azt regisztrálhatjuk, hogy 1570 novemberében már intenzív eszmecsere folyt e kté jelentékeny személyiség között, jóllehet bizonyára egyikük sem sejtette, hogy eszmei találkozásuk, a koraújkori Közép-Kelet-Európa eszmetörténetének egyik meghatározó mozzanatává válik. Erről azonban majd később, Palaeologus kötetünkben közölt szövegeinek bemutatása során szólunk. Célszerűnek látszik ugyanis előbb legalább felvillantanunk, milyen szellemi előfeltételekkel jött létre ez a fontos "találkozás".
A magyarországi egyház- és művelődéstörténetbenjoban ismert félről, Dávid Ferencről azt mondottuk az imént, hogy kíméletlenül szembe nézett merész dogmatikai útkeresének nehézségeivel is. Ez minden bizonnyal így van, ám jó okunk van feltételezni, hogy ezek csak a levél megírását megelőző hónapokban jelentkeztek egész valóját megmozgató intenzitással, hiszen a megelőző 4-5 esztendőben egy diadalmasan előretörő mozgalom kezdeményezőjeként és legfőbb szervezőjeként látjuk őt tevékenykedni. Vissza