Jakab mester könyve

Előszó

Részlet a könyvből:

Az ezernyolcszázhuszas évek vége felé, mikoriban Zürich városát még messzeágazó erőditmények környezték, egy nyári reggelen korán kelt föl az ágyból egy fiatalember, akit a cselédség fölcseperedett voltára való tekintettel már Jacques urnak szólitott; de a ház barátai egyelőre magázták, minthogy a tegezésből már kinőtt, az "ön"-höz viszont még nem látszott eléggé tekintélyesnek.
Jacques ur reggeli hangulata nem volt oly derüs, mint az égboltozat, mert nyugtalanul töltötte az éjszakát, saját személyét illető sulyos gondok és kétségek közt, s ezt a nyugtalanságot egy előző este, valami tiszteletlen könyvben olvasott mondat ébresztette lelkében, hogy azt mondja: manapság nincsenek tőrőlmetszett egyéniségek, nincsenek eredeti szellemek, hanem csak tucatemberek és egyformára lecsiszolt hétköznapi lények vannak. E tétel ovlasásával egyidejüleg pedig rájött, hogy az enyhén izgató érzések mélyén, melyek egy idő óta az iskolában, otthon és sétaközben elfogták, voltaképen az a tétova ösztön lappangott, hogy eredeti szellem legyen, vagy azzá váljék, más szóval, hogy kimagasodjon derék tanulótársainak kerek koponyái fölé. Már iskolai dolgozataiban is meglehetősen élénkiteni és tarkitani igyekezett a szokásos szűkszavu és dísztelen irásmódot; már itt-ott, ahol helyénvalónak látszott, beszurt egy-egy erőtelejs "sic"-et s ezért a pajtásaitól a Sicamber disznevet kapta. Már elvétve olyan fordulatokat is használt, mint "noha azt lehetne hinni", vagy "szerény véleményem ebben a kérdésben az", vagy "az uj kornak hajnalhasadása", vagy "tény és való" s több efféle. Sőt egyik kis történelmi értekezését, melyben hirtelenében két, egymással homlokegyenest ellenkező tényt sorolt fel, ezzel a nagyhangu záradékkal látta el: "Amint látjuk, a dolgok nem voltak olyan egyszerüek, mint fölületes szemléletre gondolni lehetne!"... Vissza